Az útépítő vállalkozó Schaffer György és Mayernek Julianna gyermeke azon kevesek közé tartozik, akiknek van emlékük az I. világháborúról. Ő akkor kisgyermek volt, ezért nem élte meg tragédiaként az eseményeket. Felidézte, hogy míg a szomszédok, ismerősök az értékeket, ő a babakonyha porcelán tányérkáit ásta el. A körülmények ellenére kellemes gyermekkori emlékeket őriz, hiszen szülei szeretetben nevelték.
Schaffer Lívia a kereskedelmi főiskola elvégzése után, 23 évesen férjez ment és rövidesen fia született. 1944-ben újabb házasságot kötött, ezúttal Dr. Jeszenszky Gyula orvossal, akivel szintén fiúgyermeket kaptak a sorstól. Férje mellett több mint harminc évig dolgozott asszisztensként.
Máig fájó számára, hogy a II. világháború után államosították mindazt, amiért édesapja egy életen át dolgozott. A szüleit kitelepítették egy gyöngyösoroszi parasztház egyik szobájába, amelyen egy házaspárral osztoztak. Hiába próbálkoztak férjével segíteni rajtuk, a rendszer „áttörhetetlen” volt, de végül egy tanácselnök révén sikerült magukhoz költöztetni szüleit. Édesanyja hamarosan elhunyt, édesapjával azonban még 23 évig éltek együtt, szeretetben és békességben. Mint mondja, apját, az egykori vagyonos embert a büszkeségétől és a családja szeretetétől nem sikerült megfosztania az államnak. Soha nem panaszkodott, ha mégis a múltról kérdezték azt válaszolta: „túlléptem rajta”.
Lívia néni ezekben az időkben választotta őt példaképévé és értette meg az élet igazi értelmét, mely szerinte a „család, szeretet, önbecsülés” alaptételekre épül. Életét az óta is ezekhez igazítja, nem árt senkinek, hívő katolikusként szeretettel fordul az emberek felé.
Mint mondta, jó kedélyét vele élő fiának köszönheti, illetve sok öröme van unokájában, dédunokáiban és barátaiban. Fontos szerinte a rendszeres elfoglaltság, ezért mindennap főz, mos, javítgatja a ruhákat, kertészkedik és újságot olvas. Úgy véli, erőnlétét a fiatalon űzött sportoknak (lovaglás, futás, síelés) és a genetikának is köszönheti, hiszen édesapja 90, két unokatestvére pedig 101 éves kort ért meg, utóbbiak egyike jelenleg is él.
Lívia néni kedvesnek és életvidámnak tartja a fiatalokat, de úgy érzi, szakadék van a mai kor erkölcsei és a 80 évvel ezelőttiek között. Ha üzenhetne az embereknek, azt kérné, hogy azt tegyék, amit a szívük diktál, nem pedig amit a tv-ben látnak. Úgy érzi, egyre kevésbé jellemző az emberek közötti szolidaritás.
