Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Szlovénia volt a Magyar Festészet Napja díszvendége

Újbuda   |   2018, október 24 - 13:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ismeretlen közelség címmel mutatja be a szlovén kortárs festészetet a Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt kiállítása a Próféta Galériában. A tárlatot Aleš Sedmak, a Szlovén Képzőművészek Egyesületeinek Szövetségének elnöke nyitotta meg október 19-én, köszöntőt mondott Metka Lajnšček nagykövet-helyettes és Csernus László önkormányzati képviselő.

- Ilyen veretes, kortárs kitekintést először láthatott a budapesti közönség a szomszédos Szlovénia festőművészeinek alkotásaiból – mondta Verebes György a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke. A szomszédos ország kortárs festészetről átfogó képet adó tárlat címe (Ismeretlen közelség) is a földrajzi közelségre utal, annak ellenére, hogy kevés szó esik a szlovén művészekről, munkáikról, intézményes szinten nem voltak meghatározó együttműködések a két ország művészeti kapcsolataiban. - Ez a kiállítás azért is jelentős, mert elindított egy folyamatot, amelynek következtében hamarosan magyar alkotók is lehetőséget kapnak arra, hogy Szlovéniában mutassák be művészetüket - mondta Verebes György.

Csernus László önkormányzati képviselőtől megtudtuk, hogy a szlovén-magyar kapcsolatok részeként kapta Újbuda egyik tere Szlovénia fővárosa, Ljubljana nevét; a kétoldalú kulturális együttműködés révén koncerteztek a Weiner Leo Zeneiskola növendékei a szomszéd ország fővárosában, szlovén zenészek pedig februárban léptek fel Budapesten.

A Próféta Galériában látható szlovén festményeket Pisnjak Atilla, a Lendvai Galéria és Múzeum művészettörténésze mutatta be. A kiállítás november 16-ig tekinthető meg.

D.B.S.