Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Szombaton Budapest Urban Games

Újbuda   |   2019, augusztus 27 - 10:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

Negyedik alkalommal rendezik meg az utcalimpiának is nevezett Budapest Urban Gamest (BUG). Szombat délelőtt fél 10-től este 7 óráig, négy helyszínen zajlik majd a program, hat sportágat lehet kipróbálni különleges környezetben.

A Duna-átúszást a Szabadság-híd mellett, a Corvinus Egyetem és Budapest Műszaki Egyetem között tartják, a résztvevőknek 470 métert kell teljesíteniük - mondta az esemény  sajtótájékoztatóján Sticzay Péter főszervező. A Klauzál tér ad otthont a foci és streetball versenyeknek, a Budai Várban található Öntőház udvar a BUG idei új sportágának, a falmászásnak, a Citadella pedig a laser runnak és a futásnak. Utóbbi keretében 5, 10, illetve 21 km-en lehet rajthoz állni.
A Budapest Urban Gamesre a résztvevőknek az esemény honlapján, szerda estig kell regisztrálniuk, valamint befizetniük az ötezer forintos kauciót, amelyet a rendezvényen való megjelenéskor visszakapnak. Tavaly 2500-an látogattak ki a BUG-ra, most közel 3000 főt várnak a szervezők.