Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Sztárok fuvarozták a Pető Intézet lakóit

Újbuda   |   2015, szeptember 4 - 13:36
Nyomtatóbarát változatSend by email

Motoros felvonulással kezdték a tanévet idén is a Pető Intézet diákjai. Szeptemberi szokásos körútjukra ötödször került sor Budapesten, a menet a Villányi úttól haladt a budai és pesti belváros felé, majd vissza.

Idén összesen 137 motoros indult a Pető Intézettől Császár Claudia fotóriporter kezdeményezésére, aki öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy motoros találkozót szervez a mozgásukban korlátozott gyermekeknek. A nyolc kilométeres távot a Pető Intézettől az az Alkotás út - Márvány utca – Alagút – Lánchíd – Apáczay Csere János utca – Belgrád rakpart – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi úton tették meg rendőri felvezetéssel.

A rendezvényhez idén is csatlakoztak hírességek, így többek között Szabó Győző, Harsányi Levente, Müller Attila, Gergely István, Talmácsi Gábor és Kovács Kokó István fuvarozta a gyereket. Kokó már „régi” motorosnak számít a petős rendezvénen; harmadszor részt a különleges tanévnyitón, ami saját bevallása szerint lelki útravalót adott mindennapjaihoz.

Újbuda