Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Születésnapot ünnepeltek a Törcsvár utcában

Újbuda   |   2018, november 6 - 11:22Nyomtatóbarát változatSend by email

Negyvenöt éve működik óvoda a Sasadi Óvoda Törcsvár utcai telephelyén. Az évforduló alkalmából tartott ünnepségre az intézmény korábbi vezetőit is meghívták.

A Sasadi Óvoda Törcsvár utcai telephelye eddig három alkalommal nyerte el az Újbuda Zöld Óvodája címet, nemrég pedig az Örökös Zöld Óvoda rangra is pályáztak. A környezettudatosságra, hagyománytiszteletre nevelő intézmény az egyik legkorábban alapított óvoda Újbudán. Az évforduló alkalmából Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte az ünneplőket. Elmondta, hogy az épület energetikai korszerűsítése befejeződött, de további fejlesztésekre is szükség lesz. Ennek keretében a jövőben két új csoportszobával bővül az óvoda, és a tornatermet is kibővítik.

A polgármester Molnár László alpolgármesterrel és Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgatóval együtt tekintette meg az intézményt és vett részt az évfordulón, amelyre a gyerek szüleikkel közösen készültek.

D.B.S.