Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 4. csütörtök, Bulcsú

Tájékoztató kisgyermekeseknek, bölcsődések és óvodások szüleinek

Újbuda   |   2020, március 13 - 09:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kormány március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, és összehangolt védekezésre szólított fel, valamint a köznevelési intézményekre vonatkozóan a nyitva tartás mellett döntött. A kormányrendelet értelmében rendkívüli szünetet sem az intézményvezető, sem a jegyző, sem az Oktatási Hivatal nem rendelhet el. Az egységes védekezés értelmében az óvodák és a bölcsődék is nyitva vannak.

A gyerekek a legkevésbé veszélyeztetett korosztályokba tartoznak, szervezetük a legjobb eséllyel győzi le önállóan is a vírust. Ugyanakkor a környezetükben élő és dolgozó családtagok, idősek, pedagógusok sokkal veszélyeztetettebbek. Gyerekek is lehetnek a koronavírus hordozói, ezért kiemelten fontos higiéniájukra és egészségükre fokozottan ügyelni.

Azok a családok, akik külföldről érkeznek haza, lehetőség szerint tünetmentesség esetén is maradjanak otthon két hétig és a gyerekeket se vigyék közösségbe.

Amennyiben (utazástól függetlenül) akár önmagukon, akár gyermekükön tüneteket tapasztalnak (köhögnek, lázasak), kérjük kizárólag telefonon keressék háziorvosukat. Akár minimális tünetekkel járó megbetegedés esetén is tartsák otthon gyermeküket, az óvodák látogatását mellőzzék! Polgármesteri döntés értelmében orvosi igazolás bemutatása a gyermekek távollétére a veszélyhelyzet ideje alatt nem szükséges. (Előfordulhat a jelenlegi túlterhelt helyzetben, hogy nehezebben érhetőek el telefonon a háziorvosok, amennyiben ezt tapasztalják, kérjük legyenek megértőek és kis idő múlva próbálják újra a kapcsolatfelvételt.)

Aki teheti, egészségügyi tünetek nélkül is maradjon otthon bölcsődés vagy óvodás korú gyermekével.c Polgármesteri döntés értelmében a gyermekek távollétére nem szükséges az orvosi igazolás bemutatása veszélyhelyzet idején.

A bölcsődékben, óvodákban az önkormányzat gondoskodik a fertőtlenítésről, az intézményvezetők, az óvodapedagógusok, takarítók fokozottan ügyelnek a tisztaságra. Kérjük, segítsék Önök is a megelőző intézkedéseket azzal, hogy gyerekeiknek megtanítják, hogyan ügyelhetnek magukra és a környezetükben lévőkre. Higiéniai tanácsok itt érhetőek el: https://tinyurl.hu/xbnM/

Ha tehetik, kerüljenek minden rendezvényt, utazást, közösségi közlekedést, zsúfolt helyszíneket. Vásároljanak online, amennyiben erre van lehetőség, közlekedjenek gyalog, kerékpárral vagy autóval., stb.

Ne essenek pánikba, tájékozódjanak hiteles forrásokból:

https://koronavirus.gov.hu/

https://ujbuda.hu/tags/koronavirus

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.