Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tavaszi Hangverseny a Szent Imre Gimnáziumban

Újbuda   |   2018, május 2 - 15:09Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizenkét újbudai oktatási intézmény 19 kórusa vett részt a Tavaszi Hangversenyen a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Az április 26-án tartott program, amelyen többszáz diák adta elő a jól begyakorolt repertoárt, minősítést is jelentett a kórusoknak.

Stimecz András karnagy két kórussal érkezett a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumból a „kórusünnepre. A nemrég Pro Cultura Újbuda díjjal kitüntetett karnagy szerint ritka, hogy ennyire sokan összegyűljenek énekelni, pedig énekelni együtt jó.

A minősítő hangversenyen minden olyan kerületi iskola részt vett, amelynek saját kórusa van. A gyerekek nemcsak saját kórusaikban, hanem egy háromszáz fős összkarban is énekelnek.

– Az idei hangversenyt részben a Családok Éve jegyében szervezték, de az édesanyákra is gondoltak, mivel közeledik az anyák napja – mondta Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Iroda vezetője.

A szakértő zsűri már értékelte a kórusok teljesítményét, de az eredményhirdetést később tartják. Várhatóan három hét múlva derül ki, melyik énekkar kapott ezüst, arany, illetve kiemelt arany minősítést.

Újbuda Önkormányzata a tanév végén valamennyi, a hangversenyen résztvevő kórust megjutalmaz, megköszönve egész éves munkájukat, kitartásukat.

D. B. S.