Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Tavaszi nagytakarítás a köztereken

Újbuda   |   2018, május 2 - 15:18Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Újbuda Prizma 60 munkatársa április 9-étől egy hónapon át dolgozik a kerület frekventált szemetes részeinek megtisztításán. A közhasznú nonprofit kft. évente kétszer, tavasszal és ősszel végez ilyen akciókat. Ezúttal Hoffmann Tamás polgármester és Csernus László önkormányzati képviselő is beállt segíteni a Bikszádi úton, az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola mellett.

– A nagytakarításnak hagyománya van – mondta el lapunknak Lőrincz Gergely, a kft. vezetője –, 2011-ben megújítottuk a Tisztaságot Újbudán! programot, azóta jelentős erőkkel küzdünk a szemét ellen. Nagyon örülünk az olyan kezdeményezéseknek, amikor egy-egy terület kitakarításában az ott élők is szeretnének részt venni. Ilyenkor lebomló zöldhulladékos szemeteszsákokkal, aprítékolással segítjük, hogy ki-ki szebbé tudja tenni közvetlen környezetét – tette hozzá.Hoffmann Tamás azért tartotta fontosnak, hogy kivegye részét a nagytakarításból, mert mint mondta, szeretne példát mutatni, és hisz abban, hogy csak rendezett és szép környezetben érezhetik magukat jól az újbudaiak. A XI. kerület nem tartozik a különösen szemetes városrészek közé, ám a forgalmasabb köztereken azért bőven akad tennivaló. A polgármester arra biztatja az itt élőket, hogy ha szemetes, elhanyagolt területet látnak, jelezzék az önkormányzatnak. Ilyenkor a hivatal vagy a hely tulajdonosát szólítja fel a rendrakásra, vagy maga tisztíttatja meg a közterületet. Újbuda folyamatosan harcol a még mindig létező illegális szeméttelepek ellen: rejtett kamerákkal is megfigyelik a szabálysértőket, hiszen e lerakók felszámolása komoly anyagi terhet ró az önkormányzatra.Aki szeretne tenni valamit Újbuda tisztán tartásáért, az látogasson el az Újbuda Prizma honlapjára, és tájékozódjék a zöldhulladékot felszámoló akciókról, vagy jelentse be, hol lát illegális hulladéklerakókat, szemetes közterületet.

D. B. S.