Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Tehetségek táboroztak Soltvadkerten

Újbuda   |   2018, augusztus 24 - 10:27Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata idén is egyhetes intenzív tehetséggondozó tábort rendezett augusztus utolsó hetében kiemelkedő teljesítményt nyújtó kerületi általános iskolásoknak. Soltvadkerten 91 felső tagozatos tanuló mélyíthette el tudását képzőművészet, természetismeret, matematika, logika, színjátszás és drámajáték témakörökben.

A táborban nemcsak a különféle tanulmányi versenyeken jó helyezést elért diákok vehettek részt, hanem olyan kreatív, szorgalmas tehetségek is, akiket szaktanáraik, szüleik ajánlottak. A gyerekek táborozási költségét jelentős mértékben az önkormányzat finanszírozta.

Az ötödik alkalommal megrendezett tábor résztvevői több kiváló tehetségfejlesztő szakember és művésztanár segítségével nyerhettek betekintést tudományos és képzőművészeti tevékenységekbe, a színjátszás rejtelmeibe, valamint megismerkedhettek a környék természeti szépségeivel, élővilágával is.

Ezen a nyáron a Mátyás király-emlékév tiszteletére a diákok a legendás magyar királlyal kapcsolatos kreatív feladatokat is megoldottak. A színjátszó csoport egy róla szóló mondát adott elő, sok képzőművészeti alkotás született az igazságos királyról, a tábor végén pedig reneszánsz bált rendeztek.

A táborban szórakozásra, sportolásra, pihenésre is volt lehetőségük a vakáció utolsó időszakában a gyerekeknek, akikre 11 pedagógus felügyelt, középiskolás diákok segítségével.

(Újbuda)