Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Több százan voltak a B32 Mikulás váró programján

Újbuda   |   2015, december 8 - 15:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Betlehemes bábelőadással, könyvbörzével, kézműves foglalkozással és koncerttel várták a Mikulást december 5-én a B32 Galériában. A rendezvényre kétszáznál is többen voltak kíváncsiak.

A délelőtti programok sorát betlehemes bábelőadás nyitotta a B32 színpadán, utána érkezett a Mikulás akivel beszélgetni és fotózkodni egyaránt lehetett. Krampuszaival a nap folyamán nagy mennyiségű csokoládét osztott szét a gyerekek között. A könyvbörzére több kiadó a helyszínre települt, a kézműves foglakozáson pedig a textilműves Ambrus Noémivel irányításával lehetett karácsonyi dekorációt készíteni. Akinek zene hiányzott az ünnepi hangulathoz, az maradhatott a Mese-főcímdal-feldolgozó koncertőrületre, amelyen régi rajzfilmek slágerei/címdalai szólaltak meg újragondolva. Ilyen volt a Macskafogó hiphop verzióban, a Mekk Mester skametál, a Mézga család swing, a Kacsamesék dubstep, a Csipet Csapat intelligens pszichedelikus jazzrock értelmezésben. - A Fele királyság azért nagyon izgalmas formáció, mert Zeneakadémiát végzett komoly zenészekről van szó, ugyanakkor a gyerekfilmekből, mesékből jól ismert dalokat különböző populáris műfajokban dolgozzák fel – mondta Antal Nikolett a KözPont művészeti vezetője. A képzett, virtuóz, ámde teljesen komolytalan zenészek koncertjére Király Nóra alpolgármester négy gyermekével érkezett. - Nem csupán különleges előadásmódban hallhatjuk a mesefilmek zenéjét, egy kis interakció is van a dologban. A gyerekeket is bevonják a produkcióba – mondta.

H.L.