Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. péntek, Miklós

Több tantárgyból javultak az érettségi eredmények

Újbuda   |   2015, július 17 - 12:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Összességében a tavalyihoz hasonló eredménnyel végződtek az idei érettségi vizsgák, informatikából viszont jelentősen, négy tized százalékkal javult a diákok teljesítménye.

Az informatikához hasonlóan pozitív változás tapasztalható a kémia, a biológia és az angol vizsgák esetében is a június 26-án véget ért érettségi időszakban, amelynek során mintegy 415 ezer vizsgát tettek a végzősök, ebből több mint 42 ezer 300 volt emelt szintű. - Az idei és az előző évek eredményei azt igazolják, hogy a kétszintű vizsgarendszer működése stabil, a vizsgázók által elért és országos szinten összesített eredményekben nincsenek említésre érdemes változások - állítja az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága.
Hozzátették: az egyes vizsgatárgyak esetében középszinten a tanulók eredményei nem mutatnak szignifikáns változást - ez a matematikánál például 4 század százalékos csökkenést jelent a tavalyihoz képest. A legtöbb tantárgy esetében szinte változatlannak tekinthetőek az adatok, míg az informatikánál nagyobb mértékű, 4 tized százalékos javulás mutatkozik a korábbi évek eredményeihez képest.
Az államtitkárság tájékoztatása szerint a 2001-2003-as átlaghoz képest magyar nyelv és irodalom, fizika, kémia és informatika tárgyakból egyaránt javulás tapasztalható.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Felbocsátották a BME-n fejlesztett kisműholdat  

December 6-án helyi idő szerint 9:18-kor Új-Zélandról felbocsátották, majd sikeresen pályára állították a műegyetemi fejlesztésű SMOG-P és a magánfinanszírozású ATL-1 kisműholdakat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.