Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Tovább erősíti a SOTE a 60+ Programot

Újbuda   |   2016, május 20 - 13:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

Együttműködési megállapodást kötött Újbuda Önkormányzata és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara azzal a céllal, hogy a gyógytornász és dietetikus hallgatókat bevonja az Újbuda 60+Programba. A megállapodást Hoffmann Tamás polgármester, Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem rektora és Nagy Zoltán Zsolt dékán írta alá május 19-én.

Az együttműködés részeként az egyetem oktatói és hallgatói kutatásokat, felméréseket végeznek, valamint különböző programok és szakmai gyakorlat keretében igyekeznek növelni az időskorúak egészségtudatosságát. Hoffmann Tamás örömét fejezte ki, hogy az egyetem hozzájárul az önkormányzat lakosság felé vállat társadalmi kötelezettségeinek teljesítésében, és segíti a 60+Programot. – Egy egyetem feladata, hogy ne csak a hallgatóit, hanem a környezetében élő lakosságot is segítse az egészségmegőrzésben – fogalmazott Szél Ágoston, a SOTE rektora. Szerinte az ilyen jellegű megállapodás azt jelenti, hogy az önkormányzat egészségügyi feladainak megvalósítását úgy támogassák, hogy abból közvetlen haszna legyen a lakosságnak. - A kerületben indított 60+Programon belül elsajátíthatják a hallgatóink a prevenciót, a kezelést, az utógondozást. Ez a kerületnek is, és képzés szempontjából a karnak is hasznos  – mondta Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem dékánja.

Az elképzelések szerint a jövőben arra is lehetőség nyílhat, hogy a kiválóan végzett hallgatókat munkához segítik. – A Duna Stratégiához benyújtott pályázatunk célja, hogy a hallgatók egyetemi tanulmányaik után lényegesen könnyebben tudjanak munkához jutni. Ehhez kívánjuk megteremteni a feltételeket és igyekszünk hidatépíteni a fiatalok tudása és a hétköznapi munka világa között – mondta Molnár László, alpolgármester.

Újbuda Önkormányzata hosszú évek óta működteti az idősek életminőségét javító Újbuda 60+ programját, melynek keretében kulturális, sport és prevenciós programokat biztosít több mint 42 ezer ember számára.

H. L.