Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tudományos élet és közösségépítés az Edutuson

Újbuda   |   2018, szeptember 5 - 10:43Nyomtatóbarát változatSend by email

Jelenleg hat, egyetemi ranggal rendelkező felsőoktatási intézmény működik Újbudán. Az Edutus Egyetem, amelynek tanévnyitóját szeptember 3-án tartották, augusztustól használhatja az elnevezést.

Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte az Edutus Egyetem hallgatóit a szeptember 3-ai tanévnyitó ünnepségen. A politikus úgy látja, a küzdelem és a siker mindig együtt jár, ezért arra a kérte a diákokat, hogy a tanuláson túl a közösségépítésre is figyeljenek oda. A politikus gratulált az intézménynek, amely a közoktatási törvény módosítása miatt főiskolából egyetemmé válhatott. A kerületben ezzel hatra nőtt az egyetemi ranggal rendelkező felsőoktatási intézmények száma. Az Edutus jogelődje, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, mint üzleti képzésekre szakosodott első magyar magánfőiskola, 1992-ben kezdte meg működését Tatabányán. Azóta számos jelentős változáson ment keresztül: 1998-ban határon túli (székelyudvarhelyi), majd budapesti tagozattal bővült. A főiskola 2017 novemberében teljesítette az alkalmazott tudományok egyetemévé válás feltételeit, ezért 2018 augusztusától Edutus Egyetem megnevezéssel működik.

Újbuda