Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. szerda, Melinda, Vivien

Új díszpolgárai vannak Budapestnek

Újbuda   |   2014, június 19 - 22:54Nyomtatóbarát változatSend by email

Átadták Budapest díszpolgári címeit a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén. Idén tizenhárman kaptak az elismerő címet.

A szabadság napja alkalmából tartott ünnepségen Tarlós István főpolgármester megemlékezett arról, hogy 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona. Felidézte: a kormány 2001-ben nyilvánította nemzeti emléknappá a napot, és a Fővárosi Közgyűlés is úgy döntött, hogy ezen a napon adják át a díszpolgári címeket.

Elmondta: Budapest ma már olyan főváros, amely büszke lehet a múltra, arra építve, a közösség érdekét szem előtt tartva alakíthatja a jelent és építkezhet a jövőért. A cselekvéshez, az eredményekhez jó példák, remek alkotói, művészi és sportteljesítmények kellenek, ezek fejeződnek ki a most kitüntetendő új díszpolgárok életútjában - emelte ki a főpolgármester.

Idén tizenhárman lettek Budapest díszpolgárai: Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Psota Irén színművész (a kitüntetést unokahúga, Réti Szandra vette át), Rost Andrea operaénekes, Csoóri Sándor költő, esszéíró, politikus, Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Jelenits István piarista szerzetes, teológus, Kocsis Zoltán karmester (kitüntetését később veszi át), Ránki Dezső zongoraművész (a kitüntetést felesége, Klukon Edit vette át), Rubik Ernő építész, játéktervező, a Rubik-kocka feltalálója (a kitüntetést a Rubik Stúdió korábbi ügyvezető igazgatója, Kiss Sándor vette át), Taróczy Balázs teniszező, Tóth József válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja. Posztumusz kitüntetésben részesült Czibor Zoltán, az Aranycsapat csatára (a kitüntetést testvére, Mester Emilné Czibor Zsuzsanna vette át) és Rónay György költő, volt országgyűlési képviselő (a kitüntetést unokája, Rónay Tamás vette át).

MTI/Újbuda

Új díszpolgárai vannak Budapestnek