Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Újbuda, a környezettudatos kerület

Újbuda   |   2019, május 8 - 14:20Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudán a környezet védelme mindig is többet jelentett egyszeri akcióknál. A kerület számos programját ugyanúgy áthatja a fenntarthatóság gondolata, ahogyan megjelenik a köznevelésben is.

Közel háromezer fát és 35 ezer cserjét ültetett, több mint egymillió négyzetméter zöldfelületet újított meg Újbuda Önkormányzata az elmúlt években; csak a parkok korszerűsítésére több mint 1,4 milliárd forintot fordított. A XI. kerület környezetvédelmi programjának egyik leglátványosabb eleme a 1111 fa elültetésével járó Újbuda Veled Zöldül! akció volt, de az önkormányzati működés egészét áthatják a fenntarthatóság szempontjai.

Újbuda intézményfejlesztéseinek egyik célja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A szigetelés korszerűsítése, a nyílászárók cseréje az alacsonyabb energiafogyasztást szolgálja, a járműbeszerzéseknél pedig az önkormányzat előnyben részesíti az elektromos járműveket, miközben általában is sokat tesz a környezetkímélő közlekedés terjedése érdekében. Ez nem csupán az elektromos töltőállomások kihelyezésében nyilvánul meg, hanem az alternatív közlekedési eszközök, a közösségi autóhasználat vagy a kerékpározás támogatásában is.

A kerület 2016-ban indította útjára zöldfalprogramját: ennek részeként már nyolc óvodában építettek ki egészség- és környezetbarát növényfalat, és további intézményeknél mérik fel ennek lehetőségét. Az önkormányzat idén is nagy figyelmet fordít Újbuda parkjaira, zöldterületeire, a növényzet gondozására és gyarapítására, az élhető környezet megóvására. Folytatódik például a 2013-ban elindított játszótér-felújítási program, ebben az évben az Allende parkban, a Sopron utcában, a Zsombor utcában, a Szombathelyi téren és a Nagykikinda utcában. A kerület csak idén 82 millió forintot áldoz zöld programokra, miközben minden más beruházásnál is érvényesíti a fenntarthatóság követelményeit.

Újbuda különös figyelmet fordít arra, hogy a kerületben zajló beruházások során – legyenek azok állami fejlesztések vagy magánerőből épülő házak, lakások, irodák – ne csupán megőrizzék, hanem lehetőleg növeljék a zöldterületek nagyságát. A legaktuálisabb példa az 1-es villamos meghosszabbítása, amely fővárosi beruházásban valósul meg. A munkálatok során 400–500 fát és 11 ezer cserjét ültetnek ki – mi több, a meglévők egy részének átültetését is elvégzik –, emellett 21 600 négyzetméteren felújítják a füves területet. Újbuda Önkormányzata a villamosvonal fejlesztésével párhuzamosan újítja meg a Tétényi út és Fejér Lipót utca közti parkot és játszóteret, valamint az Etele út északi oldalán a Somogyi út–Bártfai út közti parkot is.

Újbuda nevelési programjában a környezet védelme kiemelt szerepet kap: az óvodák után a bölcsődék is részt vesznek a szemléletformálásban. Az összes kerületi önkormányzati óvoda tagja a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózatának, és miközben a pedagógusok ügyelnek rá, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, azt is igyekeznek tudatosítani, hogy nem minden hulladék szemét. Az ÖKO Héten a kicsik újrahasznosítható tárgyakból készítenek játékokat az óvodapedagógusok segítségével.

Okosmegoldások a köztisztaságért

A kerületben elsődleges fontosságú a köztisztaság biztosítása és annak folyamatos fenntartása. A hulladék- és kutyapiszokgyűjtők ürítése mellett rendszeres feladat a zöldfelületek alapos takarítása is. Ezen felül az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. ütemezetten, egy-egy kerületrészt lefedve végez alapos takarítási és karbantartási munkát.

A hatékonyság növelése érdekében a már működő digitális térképen az önkormányzat rögzítette a kerület közterületein található összes szemetesedényt és kutyapiszokgyűjtőt. Így pontos adatbázis felhasználásával lehet finomra hangolni a szemetesürítési technológiát, valamint átláthatóvá válik a jelenleg területre kihelyezett edényzetek rendszere, hogy a szükséges pótlásokat és cseréket ennek figyelembevételével lehessen elvégezni.

Az önkormányzat a szemetesek ürítésének ellenőrzése érdekében QR-kódos rendszert vezet be, amely pontosan megmutatja, hogy egy edényzetet mikor ürítettek, valamint eltárolja az aktuális és a korábbi ürítésekről készült képeket. A tervek szerint az év végére elkészül egy ingyenesen elérhető applikáció is, amelynek segítségével okostelefonon lehet majd lakossági bejelentést tenni a közterületen észlelt problémákkal kapcsolatban.