Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Újbuda családbarát kerület

Újbuda   |   2015, augusztus 28 - 12:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Új lendületet vesz a most záruló „Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda” program. Idén is lehet pályázni a "Családbarát Vállalkozás Újbuda 2015" cím elnyerésére.

Ne kelljen dönteni munka és magánélet között, a gyermekvállalás egyre kevésbé legyen egyenlő az egzisztenciális kockázattal – ezeket a fő irányelveket tűzte zászlajára Újbuda Önkormányzata abban a családbarát szemléletformáló programban, mely a munka és magánélet összehangolására irányult. A kétéves program során – melyben több mint 60 helyi intézmény, vállalkozás és civil szervezet vett részt – az önkormányzat és konzorciumi partnerei többek között annak helyi lehetőségeit keresték, hogy a kisgyermekes szülők minél nagyobb arányban, és élethelyzetükhöz igazodó rugalmas feltételek mellett térhessenek vissza a munkaerőpiacra. A program sikeres, megvalósította az együttműködést az önkormányzat és a vállalkozások, valamint a civil szervezetek között és összhangban van a kormányzati törekvésekkel. - Újbuda számára fontos, hogy az itt élő, illetve dolgozó családoknak élhető, biztonságos és kiszámítható környezetet teremtsen. Az önkormányzat fontosnak tartja a kerületi vállalkozások ösztönözését is a családbarát működés és szemlélet kialakítására – mondta Hoffmann Tamás polgármester. Újbuda Önkormányzata ezért ismét kiírja pályázatát a "Családbarát Vállalkozás Újbuda 2015" cím elnyerésére. Az elismeréshez azok a vállalkozások juthatnak, ahol a vállalati filozófia rész lesz és megvalósul a családbarát szemlélet.

- Családbarátnak lenni feltételez egy sajátos szemléletmódot, egy stratégiai szinten beépített átfogó gondolkodást, egy kultúrát, egy bizonyos értékrendet. Egyes pontjai, feltételei mérhető változásokat eredményeznek, míg más elemei inkább hangulatban, elégedettségben érhetők tetten – állítja Pál Zsolt a Családbarát Újbuda program szakmai vezetője.

A két év alatt a szakemberek szem előtt tartották, hogy csak valamennyi területet átfogó módon, horizontális intézkedések kialakításával tehető egy kerület családbarát. Így a koncepció részét képezte a családi napközik férőhelyeinek monitorozása, a kisgyermekellátó szervezetek számára 20 alkalommal megtartott szakmai fórum és ugyanennyi női klubfoglalkozás. A program keretén belül összesen 5 féle képzés zajlott munkáltatóknak és munkavállalóknak. Így például munkavállalói trénig, esélyegyenlőségi és szemléletformáló képzések zajlottak 11 alkalommal összesen 80 fő részére. A vállalatokkal együttműködésben 15 munkahelyi esélyegyenlőségi terv és azok felülvizsgálata készült el, 5 munkáltatónál történt meg Social Label Audit. Mindemellett a vállalkozások tekintetében a szakemberek szerint a standard, ellenőrizhető kritériumok mellett az egyedi, újszerű megoldásokat is meg kell becsülni. Így a felelős vállalatok elismerésére Újbuda Önkormányzata Családbarát Vállalkozás Programot indított, a Családbarát Vállalkozás Újbuda cím elnyerésére.

Egyedülálló kezdeményezésként Babakocsis sétanap keretében a munkatársak az érintettek – közel 60 felnőtt és gyermek - bevonásával feltérképezték a kerületi útvonalakat. A program során képet kaptak a babakocsival, illetve kerekesszékkel könnyen járható helyekről és a felmerülő nehézségekről. Mindemellett a szakemberek a Családbarát Tudástár néven módszertani anyagot tettek közzé, melynek tapasztalati, azok leírásai segíthetik más intézmények hasonló törekvéseit.

Újbuda