Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbuda összefogott a fogyatékkal élőkért

Újbuda   |   2015, december 3 - 16:05Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fogyatékos Emberek Világnapjának alkalmából ismét összefogtak Újbudán a civil szervezetek, intézmények, a Nem Adom Fel Alapítvány, valamint az önkormányzat. A kerületi 4. osztályosoknak szóló „Világnyitók” című program felhívja a figyelmet az integráció fontosságára, a számos interaktív és játékos feladat, különleges képregény és animációs film, pedig a társadalmi sokszínűségre. Tekintettel a jövő évi paralimpiára, az idei rendezvényen paralimpikonok is részt vesznek.

Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékossággal élő emberek világnapjává, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. Ehhez kapcsolódóan a „Jobb velünk a világ!” rendezvénysorozat eseményei között idén is számos interaktív és játékos feladattal várják az Újbudán tanuló 4. osztályos gyermekeket. A diákok, osztályfőnökeikkel együtt, önkéntesek vezetésével, segítségével járják végig a résztvevő intézmények és civil szervezetek által kialakított állomásokat. A feladatok során - többek között - kipróbálhatják magukat ülőröplabdában, közös kézművesedésben, vak akadálypályán, megismerhetnek speciális segédeszközöket. A programot különleges produkció, a paralimpikonok bemutatója zárja.

A sport, mint az integráció eszköze

Az integrációt, az egyenlő esélyek jelentőségét, fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni – mondja Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A sport, a paralimpia az egyik leghatékonyabb eszköze az integrációnak. A paralimpia a mozgássérült, látássérült, enyhén értelmi fogyatékos sportolók olimpiája. Ugyanolyan kemény felkészülést kíván, mint az olimpia, ezért ugyanabban az évben, ugyanazon a helyszínen rendezik meg. 2016. szeptember 7-18. között lesz a következő paralimpia, közvetlenül az olimpia után Rió de Janeiróban. Gőzerővel zajlik a felkészülés. Már öt magyar kijutóval büszkélkedhetünk. Látássérült judóban Szabó Nikolett, mozgássérült sportlövészetben Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula, para-kajak-kenuban Váczi Anita, valamint látássérült kerékpárosaink szereztek még egy kvótát.

A sportolók igazi példaképek, azt szimbolizálják, hogy kitartással, akaraterővel bármit el lehet érni, nincs lehetetlen. A programon résztvevő gyermekek olyan sportolókat ismerhetnek meg, akik már eddig is szép eredményeket értek el és komoly esélyük van kijutni a 2016. évi paralimpiára. - A Fogyatékos Emberek Világnapjának az egyik legfontosabb üzenete: valójában nincs külső akadály egymás megértése, elfogadása irányában. Az akadályok ugyanis bennünk vannak, és ha egy kicsit is akarjuk, egy mozdulattal lerombolhatjuk őket – hangsúlyozza Szabó László.

Papp Szabolcs a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője szerint az élet számtalan területén fontos, hogy kitartóak legyünk. – Ez olyan érték, amelyre az élet minden területén (sportolás, tanulás, bármely cél elérése) egyaránt szükség van. Ezzel az attitűddel tudják a fogyatékos emberek leküzdeni a hátrányaikat és ez az, amit leginkább szeretnénk továbbadni a következő – hangsúlyozta.

Az Önkormányzat erősíti a helyi közösségeket

Világnyitók című rendezvényen az elmúlt 4 évben közel 1200 kisiskolás vett részt. Új információkhoz jutottak, a fogyatékos emberek részvételével pedig személyes tapasztalatokat is szerezhettetek sérült embertársaikkal. A program hosszú távú hatása, hogy az ép és sérült gyermekek közös élményei rugalmasabb világképet alakítanak ki a fogyatékkal élőkről, ezáltal nagymértékben hozzájárulnak a fogyatékos emberek társadalmi elfogadásához.

- Újbuda Önkormányzata felelős társadalmi szereplőként felvállalja, hogy segíti a hátrányos helyzetben lévő embereket. Ösztönző és koordináló szerepével erősíti a helyi közösségeket, együttműködik a civil-, és a vállalati szférával – mondja Molnár László alpolgármester. - Esélyegyenlőségi programunk keretében évek óta aktívan támogatjuk a fogyatékos emberek társadalmi befogadását, különös tekintettel az önálló életvitelük elősegítésére. Örömmel tölt el, hogy immáron 5. éve rendezvényünkön a kisiskolás gyermekek megismerhetik a fogyatékos embereket, a nehézségeiket, megtanulhatják, miképpen tudnak segíteni nekik. Reméljem, ez a pár óra együttlét is segít abban, hogy a jövőben tovább halványuljanak az ép és fogyatékkal élő gyermekek, emberek közti határok és még inkább megtanuljunk szeretetben, kölcsönös tiszteletben és elfogadásban együtt élni, így is erősítve ezt az összetartó közösséget – hangsúlyozza az alpolgármester.

Képregényt kapnak a kisiskolások

Az iskolások között népszerű eszközökön keresztül, egy képregény és egy hozzátartozó animációs film is segítik a társadalmi szolidaritás és elfogadás érzésének kialakítását, és a fogyatékos emberek életének bemutatását. A képregény hősei ép és fogyatékos emberek, akik valós vagy fikciós szituációkban mutatják be azt, hogy egy sérült miben és hogyan válhat értékes tagjává egy közösségnek. A rendezvényen résztvevő gyerekek az Újbuda Prizma nKft. állomásán spirálozzák be azt a képregényt, amelyet ezután emlékül elvihetnek magukkal. Munka közben belelátnak abba a folyamatba, miként dolgoznak a megváltozott munkaképességű munkavállalók.

A fogyatékos gyerekeknek is szükséges az érzékenyítés

Az immáron 5. éve megszervezett programra felfigyelve a XXII. kerület speciális iskolájából is érkeznek résztvevők. - Intézményünk, alapvetően a tanulásban akadályozott (enyhe értelmi fogyatékos) tanulók oktatását-nevelését végzi. Integráltan fogadunk autizmus spektrumzavarral küzdő és értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos) tanulókat is - mondja Metzkerné Horváth Katalin gyógypedagógus, osztályfőnök. Hozzátette, bár diákjaik is fogyatékkal élnek, toleranciájuk nagyon alacsony egymással és másokkal szemben is. Nehezen fogadják el a másságot. Diszkriminatívan viselkednek egy látható (testi) fogyatékkal élő emberrel szemben, hiszen tűrőképességük gyenge. Csak saját tapasztalat útján tudják megérteni azt, hogy milyen hátrányokkal jár a testi fogyatékosság, hogy segíteni kell őket. Számukra ez a valódi megértés útja, ezért is nagyon örülünk, hogy részt vehetünk ezen az újbudai rendezvényen – tette hozzá az osztályfőnök.

Újbuda