Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Újbudai pályázat az innovatív ötletekre

Újbuda   |   2018, november 5 - 09:17Nyomtatóbarát változatSend by email

Az innovációt, a fejlesztéseket, a feltalálói gondolkodást támogatja a kerület által minden évben meghirdetett Újbudai Hallgatói Startup pályázat. Az idei beadási határidő október közepén zárult.

Az évente megrendezett, többfordulós Újbudai Hallgatói Startup pályázat az innovatív ötleteken és fejlesztéseken alapuló, növekedés­orientált ifjúsági vállalkozások létrehozását, a cégalapítás korai fázisát támogatja. Az első körös versenymunkákból zsűri választja ki a legjobb 8–12 pályázatot, ezek benyújtóinak a Spin-Off Klub szakértői tartanak a pitchre (rövid meggyőző előadás) felkészítő tréninget, ezután következik a szóbeli döntő. Ezen a bejutott csapatok három percben ismertetik pályázatukat, a zsűri pedig hét percben kérdezheti őket. Utána a zsűri visszavonul döntést hozni, majd kihirdetik az eredményt.
A legjobb négy csapat egy-egy millió forintos jutalmat kap, ezen felül az önkormányzat további egymillió forintot ad egy, a NewGenerationSkills (NGS) projektben részt vevő csapatnak. A legjobbak egy évig ingyenes vállalkozásfejlesztési mentorálásban is részesülnek.
Idén, a negyedízben megrendezett verseny alkalmával több mint 20 pályamunkát adtak be az október közepi határidőig. A pályázaton azok lehetnek a legjobbak, akik bebizonyítják, hogy terveik megvalósíthatók az elnyerhető pénzjutalomból, a vállalkozás piacképes, növekedési potenciál rejlik benne, versenyképes és innovatív. A szakmai zsűri a vállalkozói csapat hozzáértését, lelkesedését, siker iránti elkötelezettségét, társadalmi megítélését és elfogadottságát is figyelembe veszi.
Kerékgyártó Gábor, a pályázat főszervezője, Újbuda vállalkozásfejlesztési tanácsnoka lapunknak hangsúlyozta: nem az a legjobb csapat, amelyik minden részletet pontosan megfogalmaz, a nem tökéletesen kidolgozott pályázatoknak is lehet nyerési esélyük, ha a zsűri tagjai érzik a siker lehetőségét az újításban és a vállalkozó fiatalok személyében. Tavaly innovatív sörcsap, okosfogkefe, modernizált régi rádió, valamint korszerű vércukormérő kifejlesztésén dolgozó fiatal vállalkozók nyerték az Újbudai Hallgatói Startup pályázatot.

A zsűri tagjai: Jakab László egyetemi tanár, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja; Kállay László egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának igazgatója; Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központjának igazgatója; Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke; Dietrich Péter, a Hiventures Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. befektetési szakértője; Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője és Szórádi Bence villamosmérnök, aki 2013-ban lett az év fiatal vállalkozója a FIVOSZ-nál.

Újbuda