Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai Pedagógia Napok - A tanítás hivatás

Újbuda   |   2017, március 3 - 12:03Nyomtatóbarát változatSend by email

A pedagógusok legfőbb feladata, hogy szeretetben élő, boldog és minden szükséges tárgyi tudással rendelkező felnőtteket neveljenek a gyerekekből – hangzott el az idei Újbudai Pedagógia Napokon.

Az Újbudai Pedagógia Napok nyitókonferenciája Arany János születésének 200-ik évfordulójával esett egybe. Elhangzott a költő egyik leghíresebb gondolata, amely szerint „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben”.

Molnár László alpolgármester hangsúlyozta, a pedagógusok legfőbb feladata, hogy a fiatalokból, gyermekekből olyan felnőtteket neveljenek, akik szeretetben élnek és boldogok. A köznevelésért is felelős városvezető-helyettes szerint a pedagógia hivatás, amely a tárgyi tudás átadása mellett, az empátiára és szeretetre támaszkodva oktat és nevel, és amely a szülőkkel kialakított bizalmon alapszik. Hozzátette: az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse és támogassa a tanárok munkáját. Bár az iskolák fenntartása állami feladat, Újbuda idén is 750 millió forintot különített el öt kerületi óvoda felújítására, továbbá az úszásoktatásra és az ezzel összefüggő feladatokra is összesen több mint 80 millió forint jut. Ezen kívül a tanulmányi díjakat és ösztöndíjakat 5 millió forinttal támogatja a városvezetés. A minden tanévben juttatott kezdő tanszercsomagon felül idén is jut pénz például a nyári táboroztatásra, okos tantermek kialakítására és az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola portarészlegének felújítására is.

Homolay Károly, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója a kornak való megfelelést emelte ki a gyerekek, a szülők és a kollégák iránt érzett szeretet mellett. Szerinte ezeket az örök értékeket kell mindenkor megvalósítani. Hangsúlyozta: az év eleji oktatáspolitikai változtatásokat nem érezték meg sem a pedagógusok, sem a szülők, sem a gyerekek. Kiemelte: az önkormányzattal való együttműködés – bármi történjék is – pozitív.

T. K.