Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Újbudaiak is kaptak Kossuth- és Széchenyi-díjat

Újbuda   |   2015, március 17 - 03:45Nyomtatóbarát változatSend by email

Több újbudai kötődésű állami kitüntetettje van a kerületnek, akik a nemzeti ünnep alkalmából vehették át elismerésüket. A díjazottak között van Kossuth-díjas és Széchenyi-díjas is.

Magyarország köztársasági elnöke Kossuth-díjat adományozott KUNKOVÁCS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek, néprajzkutatónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kiemelkedő, az alföldi életet és a pásztorhagyományokat megörökítő művészi pályája elismeréseként. Ugyancsak Kossuth-díjat kapott, de azt megosztva a HOT JAZZ BAND alapítója és vezetője Bényei Tamás, valamint a zenekar valamennyi tagja páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenysége, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkája elismeréseként.

Magyarország köztársasági elnöke Széchenyi-díjat adományozott BÁRSONY ISTVÁN villamosmérnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete igazgatójának, a hazai mikroelektronika, a szenzorika, illetve a mikro- és nanotechnológiai integrált rendszerek kutatásában és fejlesztésében elért kiemelkedő eredményei, valamint kimagasló intézetigazgatói munkája elismeréseként;

FRANK ANDRÁS matematikusnak, a matematikai tudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézete Operációkutatási Tanszéke egyetemi tanárának, a kombinatorikus optimalizálás és a gráfelmélet terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményei, valamint négy évtizedes, hazai és nemzetközi szinten is iskolateremtő oktatási és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;

KOLLÁR LÁSZLÓ PÉTER építőmérnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Hidak és Szerkezetek Tanszéke egyetemi tanárának a mérnöki kompozit- és vasbetonszerkezetek statikai és dinamikai vizsgálatában végzett több évtizedes, nemzetközi visszhangot kiváltó kutatási eredményei, a gyakorlatban is széleskörűen alkalmazott tervezési eljárások kifejlesztését célzó munkája, valamint iskolateremtő oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;

RÁCZ ZOLTÁN ATTILA fizikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti és Fizikai Tanszéki Kutatócsoportja kutatóprofesszorának az egyensúlytól távoli jelenségek statisztikus leírásában elért, nemzetközileg is elismert kiemelkedő tudományos eredményei, valamint kimagasló oktatómunkája elismeréseként;

Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozott:

GRANASZTÓI GYÖRGY történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Atelier Európai Társadalomtudományi és Historiográfiai Tanszékének professor emeritusa részére a magyar történelem- és társadalomtudomány területén elért, nemzetközileg is elismert eredményei, valamint diplomáciai, továbbá szerteágazó tudományos és kulturális közéleti tevékenysége elismeréseként;

IVÁN LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa, a Batthyány-Strattmann László Idősek Akadémiájának alapítója és vezetője részére az idősek életminőségének javítása érdekében végzett sokoldalú szakmai munkája és társadalmi szerepvállalása, az öregedés neuropszichiátriai összefüggéseit és társadalmi vonatkozásait vizsgáló tudományos, valamint jelentős pedagógiai tevékenysége elismeréseként;

és ZÁVODSZKY PÉTER biofizikus, az ELTE TTK professor emeritusa részére az enzimműködés molekulaszerkezeti alapon történő megértésének területén a fizika elveinek és módszereinek alkalmazásával új irányt mutató eredményei, valamint jelentős tudományszervező tevékenysége elismeréseként.
A Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozott:
BENKŐ ÁGOTA, a Népesedési Kerekasztal koordinátora részére a népességfogyás megállítása, a kívánt gyermekek megszületése, valamint a nagycsaládosok megsegítése érdekében számos társadalmi szervezetben végzett, több évtizedes, áldozatos munkája elismeréseként;

BLASKÓ GÁBOR Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Servier Kutatóintézet Zrt. ügyvezető igazgatója részére a magyar kémiai alap- és gyógyszerkutatás hírnevének fenntartásához való hozzájárulása, nemzetközi szinten is elismert kutatási eredményei, valamint jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;

CSORBA LÁSZLÓ történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense részére több évtizedes tudományos kutatói pályája, valamint az olasz-magyar kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett kultúrdiplomáciai tevékenysége elismeréseként;

PUKÁNSZKY BÉLA vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének vezetője, a Műanyag- és Gumiipari Laboratórium csoportvezetője részére több évtizedes kiváló oktatói, oktatásszervezői és tudományos iskolateremtő tevékenysége, valamint a heterogén polimer rendszerek kutatása területén elért nemzetközi szintű tudományos eredményei elismeréseként;

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át BÉRCZI ISTVÁN geológus, a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékének professor emeritusa, a MOL Nyrt. nyugalmazott vezérigazgatói tanácsadója, BORSODI CSABA történész, az ELTE BTK Történeti Intézet igazgatója, a Történelem Segédtudományai Tanszék vezetője, egyetemi docens; ÉRDI BÁLINT csillagász, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Csillagászati Tanszék egyetemi tanára; SZATHMÁRY ISTVÁN nyelvész, az ELTE BTK professor emeritusa; ZSOLDOS ATTILA történész, az ELTE címzetes egyetemi tanára.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült FERENCZ GYŐZŐ, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszék egyetemi tanára.

Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Dr. LUKÁCSY ANDRÁS, író, kritikus. Példaértékű munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült: SÁFÁR ORSOLYA, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese.

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozatát kapta NAGY MIKLÓS, az Országgyűlés Hivatala Építészeti Osztálya csoportvezetője, művezetője, a Steindl Imre Program keretében elkészült létesítmények építésében és a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójában végzett magas színvonalú munkája elismeréseként.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült: Dr. BECKER GÁBOR, építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, KÁLDY MÁRIA, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta Dr. SZENT-MIKLÓSSY FERENC, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. Kerti Kalendáriuma főszerkesztője.

(Újbuda)