Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudán dedikált Gary Chapman

Újbuda   |   2017, április 3 - 12:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kígyózó sor, órákig tartó dedikálás: leginkább ezzel lehet jellemezni Gary Chapman vendégeskedését az újbudai Libri könyvesboltban. Az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotójával bárki találkozhatott a Allee könyváruházában.

Huszonöt éve jelent meg Gary Chapman család- és párterapeuta első könyve az 5 szeretetnyelvről, amelyet a Harmat Kiadó 15 évvel ezelőtt fordíttatott le és mára a szerző közel 40 kötetét adták ki magyarul. A neves pszichológus bár rengeteg felkérést kap a világ minden tájáról, ritkán látogat Európába. A kiadó vezetője, Herjeczki Kornél először nyolc éve hívta meg Magyarországra, ám a szerző évekig hárított, végül három évvel ezelőtt jelezte, hogy 2017 március végén van egy szabad időpontja. Mivel a szerző Kongresszusi Központba szervezett előadásaira pillanatok alatt elfogytak a jegyek, a Libriben azoknak is lehetőséget teremtettek a találkozásra, akik lemaradtak a rendezvényekről. Az újbudai dedikálás órákig tartott.

A neves pszichológus elsősorban a szakterületéről, a párkapcsolatokról szokott írni, de manapság egyre gyakrabban nyúl egyéb témákhoz is. A Mérgező munkahelyek című kötetét például Harold Myra és Paul White szerzőkkel közösen adta ki, amely a munkahelyi légkörről, azon belül is a testi-lelki épség megóvásáról szól. A szerző tervei között szerepel olyan kötet is, amely a házasság kevésbé szenvedélyes oldalát, az alkonyati időszak problémáját tárja az olvasói elé.

Chapman legismertebb kötete - Az 5 szeretetnyelv - eddig 11 millió példányban kelt el csak angol nyelvterületen, és 50 különböző nyelvre fordították már le világszerte.

Újbuda