- Áldás, Rock’n’roll – ez a címe az új lemezeteknek. Mi volt a koncepció, amihez ez illett a legjobban?
A címet két részre lehet osztani, áldásra és rock’n’rollra. A rock’n’roll az Nashville-t jelenti, ezt az anyagot is ott rögzítettük, és Jim Oblont (Paul Simon zenekarának gitárosa – a szerk.), aki az egyik közreműködő. Az áldás pedig a magyar kultúra, ami a Racka és Pál István „Szalonna” magyar prímás, aki szintén hallható a lemezen. Ez a két történet jelenik meg párhuzamosan úgy, hogy csak magyar népzenei átdolgozásokat játszunk. Szalonna értelmezi a rock’n’roll, Jim pedig a magyar oldalt.
– Számodra mi az esszenciája ennek az albumnak?
Egyrészt a hely, Nashville, ahol csináltuk a lemezt, másrészt az út, ami odáig vezetett, ahonnan jövünk mi, mert ez az igazán fontos. Olyannyira, hogy most már el is kezdtük Magyarországra hozni az ott dolgozó fantasztikus szakembereket. Épp egy workshopot készítünk elő, amelyben négy amerikai hangmérnök jön ide előadást tartani. Velük nemcsak dolgozunk, hanem sokat járunk az éjszakába is, amikor kinn vagyunk. Ugyanis az éjszakában mutatkozik meg, hogy ki milyen ember. Ez is a rock’n’roll része. Nekünk ez nagyon nagy kirándulás, és nem a karrierépítésről szól, hanem a tanulásról és az orbitális szórakozásról. (nevet)
– Valószínűleg ti vagytok azok a magyarok az országból, akik évek óta átlagosan a legtöbb időt töltitek el ezen a helyen. El tudtad volna képzelni, hogy ott élj? Merthogy annak a kultúrának is nagy rajongója vagy, nem csak a magyar folknak...
Igazság szerint nekem soha nem ez volt a sorsom. Megadatott az, hogy húszéves koromtól kezdve az idők során körbemuzsikálhattam a világot, de én mindig haza akartam jönni. Nem azért, mert félek: két nyelvet beszélek, imádok utazni – de nekem ez a hazám. Jókai Mór és a pesterzsébeti focibisztró között nekem tökéletesen megfelel. Ha még egyszer lehetne születni, én biztos, hogy ide szeretnék. Viszont tanulni kell. Széchenyiék is azért tudták a reformkort megcsinálni, mert egyszerűen olyan tudásvágy volt bennük, ami hajtotta őket előre.
– Nagyon sokat foglalkoztatok költészettel. Készítettetek Petőfi-lemezt, feldolgoztatok több Ady-verset is például. De te jegyzed a Racka-dalok szövegeit, amelyek saját ihletésűek. Ennél a lemeznél viszont azt éreztem, hogy az üzenet kevésbé a szövegen keresztül, inkább tisztán a zenei sokszínűségből tevődik össze. Mintha a nagyon erős, progresszív hagyományőrzésben – ami az együttes ars poeticája – volna megfogalmazva a mondanivaló is.
Majdnem teljesen igazad van. De érdemes a lemez elejét meghallgatni: az első dalt, ami egy kalotaszegi hajnalos, Szalonna énekli és a Racka kíséri, viszont nincs népi hangszer benne. Nem mellesleg, ez az első dal, amit Szalonna énekel lemezen. Erre a szólót Jim Oblon játssza, nem én. Ezen azért már van gondolkodni való. Innentől kezdve más az odafigyelés, fókuszba kerül a hallgató, ez a gesztus önmagában üzenete annak, hogy valami új, valami más összeállításban szólalunk meg. A második dal meg pont ennek az inverze: a rock’n’roll oldalt mutatja meg. A lemez tartalmilag is komoly, csak nem a szokásos módon. Nincs az emberek arcába döngölve, hogy miről akarunk beszélni.
– Ha már az üzenetnél tartunk: a politika elől mereven elzárkózol, sosem formálsz véleményt. Közben viszont nagyon erős állításokat fogalmazol meg például a hazáról és az értékrendedről. Sokat nyilatkoztad, hogy szeretsz hidat képezni, a zenében mindenképp. A közélettel mi a helyzet e tekintetben?
Hát melyik művész veszi a bátorságot, és tiltja ki az ország lakosságának felét a koncertjeiről? Én erre nem vagyok hajlandó. Egy darab eladott jegy már akkora megtiszteltetés, hogy tudja a művész, neki nem dolga ilyen tekintetben megosztónak lenni. A mi koncertjeinken a fő érték, hogy senkit nem rekesztünk ki.
– Tizenöt éves idén a zenekar. Mi a megfejtés? Hogy lehet összetartani ilyen egységben egy zenekart, ennyi utazással, gyakorlatilag életvitelszerű folyamatos együttléttel?
Áldás, rock’n’roll, ezek nélkül nem megy. Ennyire senki nem okos. (nevet)
Pont magazin