Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ülésezett a képviselő-testület

Újbuda   |   2015, október 15 - 15:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

Korrigálták a rászoruló személyek támogatásáról szóló rendeletet és új közösségi létesítményeket építenének Gazdagréten. Családbarát vállalkozásokat díjaztak, illetve Újbuda is csatlakozott Al Gore, az USA korábbi alelnökének klímavédelmi kezdeményezéséhez. Összefoglaltuk a képviselő-testület október 15-i ülésén történteket.

A szociális rendelet módosításával lehetőség nyílik a napi négy óránál kevesebb gondozási szükségletű személyek hozzátartozóinak támogatására. A változtatás eredményeként megjelenik a két órát meghaladó gondozási szükséglethez rendelt jogosultsági sáv, a támogatás havi összege 13 ezer 275 forint lesz. Ez az összeg levonás nélkül folyósítható, szolgálati időre és egészségügyi ellátás igénybevételére azonban nem jogosít. Ugyanakkor a kétórás gondozási szükségletű, közeli hozzátartozó ellátása mellett reális lehetőség marad a munkavállalásra.

Elkészült a gazdagréti lakótelep kerületi szabályozási tervének módosítása. Ennek értelmében a lakótelep területén két új, közösségi célú létesítményt, Parkpavilont és Szolgáltató pavilont alakítanak ki.

A Parkpavilon a Frankhegy és Torbágy utcák közötti parkot kiszolgáló épület, amelyben a tervek szerint helyet kap egy télen-nyáron nyitva tartó kávézó, egy különterem a környékbelieknek, vizesblokk valamint egy raktárhelyiség is, ahova a parkhasználók komfortérzetét növelő nyugágyak, kerti bútorok kerülnek. Az építményhez nagyméretű, részben fedett teraszok is tartoznak majd. A Szolgáltató pavilon biztosít majd helyet a parkfelügyelet raktárainak, az ideiglenes árusítóhelyeknek (piac) és nyilvános mosdóknak. Az épület a buszvégállomás mellett, a lakótelep északnyugati peremén, a fő gyalogos közlekedési útvonal mentén létesül, így a „park bejárataként” is funkcionálna.

A napirendi pont vitájakor szocialista képviselők hiányolták a nagyobb volumenű, a választási kampány során ígért fejlesztéseket, és jelezték, nem szavazzák meg az előterjesztést. Molnár Gyula azon félelmének adott hangot, hogy kocsma épül a zöld felület kárára, ám ezt Király Nóra alpolgármester határozottan visszautasította. Hoffmann Tamás polgármester elmondta, a tervmódosítás csupán egy elvi lehetőség, a tervezett építményekről kikérik az ott lakók véleményét, és csak akkor építik meg, ha a lakosság is igényli, támogatja azokat.

Újbuda Önkormányzata 2014-ben hozta létre a Családbarát Vállalkozás Újbuda címet. Az elismeréssel azokat a cégeket díjazzák, amelyek szem előtt tartják a családbarát vállalkozás kritériumrendszerének megvalósulását, beépítve azt vállalati filozófiájukba. 2015-ben Családbarát Vállalkozás Újbuda címmel, nagyvállalkozás kategóriában a ​REGIO Játékkereskedelmi Kft.-t, középvállalkozás kategóriában az ​Evopro Systems Engineering Kft.-t, míg kisvállalkozás kategóriában a ​Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.-t ismerték el. A kitüntetések átadása november 11-én, a Kerület Napján lesz.

A testületi ülésen szó volt arról is, hogy 2015 decemberében Párizsban rendezik meg az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáját, amelynek célja, hogy elfogadjanak egy új, globális éghajlatvédelmi megállapodást. A siker előmozdítása érdekében Al Gore – az Amerikai Egyesült Államok Nobel-békedíjjal kitüntetett volt alelnöke – vállalta, hogy egymilliárd ember támogatását gyűjti össze annak érdekében, hogy a világ vezetőit egységre és cselekvésre ösztönözzék. A célt Áder János köztársasági elnök, a Fővárosi Önkormányzat és immár Újbuda Önkormányzata is támogatja, kérve, hogy a XI. kerületben élők közül is minél többen csatlakozzanak a www.elobolygonk.hu honlapon közzétett felhíváshoz.

A csatornázásról is tárgyalt a grémium: egy 2003-as törvény kimondja, hogy mindazok, akik a rendelkezésre álló közcsatornára nem kötnek rá és hatósági engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést alkalmaznak, kötelesek talajterhelési díjat fizetni. A 2017. január 1-jétől hatályos talajterhelési díj bevezetéséről szóló rendelet megalkotásával a talajminőségét kívánják védeni, és megpróbálják rávenni a fogyasztókat a szennyvízelvezetési szolgáltatás igénybevételére. Az elfogadott rendelettervezet méltányossági lehetőségeket is tartalmaz, így a rászoruló személyek kedvezményben részesülnek.

A személyes ügyfélszolgálat mellett 2016. január 1-jétől a parkolásüzemeltetés háttér-ügyfélszolgálati (back-office) tevékenységét is az Újbuda Közterület-felügyelet látja el. A szolgáltatást 2015. december 31-éig az Allsys Management Kft. végzi. Feladatuk az ügyfelek reklamációjának, panaszának fogadása, kivizsgálása, kezelése; call center működtetése; valamint a személyes ügyfélszolgálattal történő napi kapcsolattartás. Az előterjesztés szerint az egységes szemlélet, a feladat ellátásának gyorsasága és költséghatékonysági szempontok indokolják, hogy ez a tevékenység is átkerüljön a közterület-felügyelethez. Így egy szervezeten belül történik a fizetős parkolás működtetéséhez szükséges teljes ügyfélszolgálati tevékenység ellátása, valamint a kintlévőség-kezelés és a parkolási ellenőrök foglalkoztatása.

V. L.