Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Utoljára üléseztek a képviselők ebben a ciklusban

Újbuda   |   2014, szeptember 26 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hivatali ciklusa utolsó rendes ülésére gyűlt össze Újbuda képviselő-testülete szeptember 25-én. A napirendi pontok többsége a negyedéves pénzügyi beszámolókhoz kötődött. A polgármester szerint stabil pénzügyi helyzetben zárja a ciklust az önkormányzat.

- Stabil pénzügyi helyzetben van az önkormányzat, köszönhetően az elmúlt időszak jó gazdálkodásának – jelentette ki Hoffmann Tamás polgármester, majd hozzátette: ez ad lehetőséget arra, hogy a megkezdett fejlesztések a következő ciklusban is folytatódjanak. A beszámolóban elhangzott: az önkormányzati költségvetés emelkedik, a bevételek időarányosak, a kiadások tervszerűek. A felhalmozás jellegű kiadások most esedékes kifizetései is megtörténtek. A polgármester hangsúlyozta, hogy idén sem kellett áthidaló kölcsönt felvenni, ami a négy évvel korábbi időszakban bevett gyakorlat volt.

A képviselők meghoztak a parkőri feladatok ellátásával kapcsolatos fontos döntéseket is. A kerületben a Bikás parkban lesz elsőként parkőrszolgálat, amely a park rendjéről, tisztaságáról, karbantartásáról gondoskodik. A parkőrökhöz a lakosság is bizalommal fordulhat segítségért és elmondhatja nekik észrevételeit. A rendszert még idén bevezetik, a Bikás mellett Őrmezőn és Gazdagréten is szolgálatba állnak a parkőrök. Hoffmann Tamás elmondta, a parkőrszolgálat az önkormányzat egyéb közbiztonságot növelő beruházásaival válik teljessé és igazán hatékonnyá. Ezek közé tartozik, hogy a közterületi térfigyelő kamerák számát megduplázzák. A parkőrök intézkedésre feljogosult közterület-felügyelők lesznek, akik kifejezetten parkok ellenőrzésére és védelmére szakosodnak.

Újbuda Önkormányzata tizennegyedik éve csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, ezúttal is emellett szavaztak a képviselők. Az ösztöndíjpályázat révén a felsőoktatásba frissen bekerült fiatalok 10 ezer forintos havi ösztöndíjban részesülhetnek, ennek felét az önkormányzat, felét az állam finanszírozza. A kerületben minden évben 4-500 fő adja be pályázatát, de csak 150-en nyerhetik el az ösztöndíjat, elsősorban rászorultsági alapon.

T.D. - ÚjbudaTV

Utoljára üléseztek a képviselők ebben a ciklusban