Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 19. szerda, Gyárfás

Várják a fiatalokat az NGS záróeseményére

Újbuda   |   2019, május 22 - 11:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudai 15–26 év közötti fiatalokat várnak június 4-én a NewGenerationSkills projekt (NGS) kerületi záróeseményére.

A nemzetközi NewGeneration­Skills projekt zárásaként június 4-én Záróeseményt és Ötletbörzét tartanak az ELTE Lágymányosi Campusán (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A) Találd meg önmagad, számolj a lehetőségeiddel, építs a képességeidre! címmel. A Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával megvalósuló projekt vezető partnere Újbuda Önkormányzata.
Az érdeklődők megismerhetik a projekt nemzetközi partnereit és a partnerek saját képzésein alapított, legjobban sikerült kezdeményezéseket, projekteket, valamint a jövőbeni terveket. Az előadások angol és magyar nyelven zajlanak, a helyszínen fordítókészüléket biztosítanak.
Az Ötletbörzére hét országból érkeznek fiatalok Budapestre. A kétéves közös munka célja a fiatalokban rejlő vállalkozói és innovációs képességek jobb kihasználása. A program közreműködői a szakmaválasztásban, saját vállalkozás elindításában segítettek az új generációs készségek fejlesztésével.
A záróesemény során start-up pályázati verseny lesz, amelyen Ausztria, Bulgária, Csehország, Románia, Szlovénia és Szerbia is képviselteti magát.

Program:
• 8.30–9.00 Regisztráció
• 9.00–9.30 Megnyitó és köszöntő – Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program képviselője
• 9.30–9.45 A NewGeneration­Skills projekt bemutatása – Molnár László, Újbuda alpolgármestere
• 9.45–9.50 NewGenerationSkills projekt filmvetítés
• 9.50–10.40 A nemzetközi együttműködés előnyei és a jövőbeli tervek – panelbeszélgetés a NewGenerationSkills partnereivel
• 10.40–11.00 Kávészünet – sajtótájékoztató és standok megtekintése
• 11.00–13.15 Ötletbörzeverseny – a verseny ötletének és szabályainak ismertetése, zsűri bemutatása, a 12 start-up csapat prezentációja
• 13.15–14.15 Ebédszünet
• 14.15–15.00 Eredményhirdetés, díjátadó, a NewGenerationSkills projekt lezárása.

A rendezvényre az alábbi linken lehet jelentkezni május 29-én 12 óráig:
https://vallalkozasbarat.ujbuda.hu/node/43585

Május 9-én az önkormányzat és a hivatal vezetői workshopon ismerhették meg a NGS-projekt tapasztalatait, eredményeit. A Humánszolgálati Igazgatóság emellett idősügyi nemzetközi projektek végrehajtásával is foglalkozott az elmúlt tíz évben, így a workshop résztvevői általában is áttekintést kaphattak a nemzetközi projektekben való önkormányzati szerepvállalásról.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Közeleg a banki adategyeztetés határideje  

Minden vállalati ügyfélnek kötelező a banki adategyeztetés, a lakossági ügyfelek közül azonban azt csak azoknak kell elvégezniük június 26-ig, akiktől az elmúlt hónapokban a bankjuk ezt közvetlenül kérte - hívta fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség közleményében.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.