Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Városismereti séta Szentimrevárosban

Újbuda   |   2018, június 28 - 15:45Nyomtatóbarát változatSend by email

A századforduló új városrésze ezer szállal kötődik a sporthoz, ezért tartották itt a BEAC-120 emlékév keretében június 22-én a városismereti sétát. A résztvevők az egyetemi sport és a BEAC kultikus helyszíneit járták körbe, és egészen új megközelítésből ismerhették meg a 11. kerület épített örökségét.

A Test, szellem és lélek Szentimrevárosban gondolatára épülő városismereti sétát Csillag Péterrel, a Molnár C. Pál Múzeum vezetőjével, Thury Gáborral, a Nemzeti Sport újságírójával, a Budasteppel, valamint a BEAC-cal együtt szervezték.

Az esemény Herczeg Ferenc, az egyetemvárosról és az egyetemi sport fontosságáról alkotott gondolataival kezdődött, mely az Új Idők egyik 1898-as számában jelent meg:

„Magyarország sorsának jövendő intézői a gyepen és a víz tükrén, idegedző munka közepett fognak egymással megismerkedni, — a különböző társadalmi osztályok sarjai férfias versengés közepett fogják megkötni azokat a baráti frigyeket, melyek később az élet küzdőterén kiállják a tűzpróbát. És ha ott, az egyetem lobogója alatt, egy új társadalmi rendfokozat keletkeznék is, melynek élén egy viruló fiatal izomarisztokrácia állana: azt éppenséggel nem tartanám bajnak a jövő generációra nézve.”

A Bartók Béla úton kiderült, hogy az I. világháború után a Hadik Kávéház volt a BEAC-os focimeccsek toborzóhelye, illetve a mérkőzések előtti-utáni „elméleti tréningek” helyszíne is.

Karinthy, aki szintén kötődött a BEAC pályához, az egykori Mező utcai BEAC pálya melletti Verpeléti úton (ma Karinthy Frigyes út) élt, és ehhez érdekes történet is fűződik. Egy nyári vasárnapon, alkonyattájban botokkal hadonászó, ordítozó emberekkel telt meg a Verpeléti út: a BEAC-pályáról jöttek, s a bírót akarták meglincselni, aki a mérkőzés után rendőrök fedezete alatt, állítólag álruhában szökött el a szurkolók bosszúja elől. A híres játékvezető, Klug Frigyes Karinthyék lakásán talált menedéket, Karinthy pedig zengő hangon, ékes és humoros beszédével nyugtatta meg a szurkolókat, megmentve Klug bíró életét.

Bár Bay Béla, a BEAC vívósport emblematikus figurája – aki 1927-től 1951-ig versenyzett és edzősködött a BEAC színeiben – leginkább a pesti, Semmelweis utcai vívóteremhez kötődött, a két háború közti BEAC-os szellemről mindenképpen felidézték visszaemlékezését.

„Nem a helyiség volt a lényeges, hanem a szellem. Ha az ember belépett a falak közé, minden más kívül maradt, csak a vívás, csak a baráti, pajtáskodó szellem került belülre. Pedig annyi félék voltunk mi, BEAC-isták – mint ahogy a történelem azt később kiderítette. Talán éppen annak a szellemnek köszönhető, amely az emberekkel az öltözőszekrényben hagyatta a gondjait és nézeteit, hogy egykori olimpiai bajnokunk fia, Posta Péter Ságvári Endrével egyidőben járt le a BEAC-ba vívni. Ez a két fiatal, Ságvári és Posta gyakran asszózott együtt, és ma eljátszok a gondolattal, hogy vajon tudták-e egymásról azt, amit ma már tudunk mindkettőjükről? Nevezetesen, hogy Ságvári kommunista lett, Posta pedig nyilas.”

A séta végén a résztvevők a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Könyvtárának impozáns Nagyolvasójában megtekinthették a BEAC - Az elsők című kiállítást, illetve Dömölky Lídiával, a BEAC vívó világbajnokával, későbbi olimpiai bajnokkal, valamint Csere Gáspárral, a BEAC riói olimpikon maratoni futójával beszélgetett Thury Gábor, a Nemzeti Sport újságírója.

Dömölky Lídia máig emlékszik arra az 1949-es napra, amikor először lement a BEAC vívótermébe vívni és mindig nagy boldogsággal tölti el, amikor látja, hogy a Semmelweis utcai terem öltözőjében ma is az ő neve szerepel a szekrényén.

Csere Gáspár - aki 2001 óta a BEAC atlétája - elmondta, hogy bár ma már nincs az atlétáknak saját pályája, mégis erős a BEAC identitás a fiatalokban, mely leginkább az idősek elbeszéléseinek, visszaemlékezéseinek köszönhető. Egyben remélik, hogy a közeljövőben régi fényéhez méltó formát ölthet a BEAC sporttelepe.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója az esemény végén kiemelte, hogy a BEAC az idei emlékév kapcsán kulturális programokkal is szeretné színesíteni az eseménysorozatot. „Örülünk, hogy kerületi, lokálpatrióta együttműködés keretén belül a Molnár C. Pál Múzeummal és a Budasteppel egy sikeres közös kezdeményezést indíthattunk útjára."

BEAC/Újbuda