Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Vasárnap lesz a nagyszülők világnapja

Újbuda   |   2016, szeptember 2 - 10:56Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeptember első vasárnapja a nagyszülők világnapja, erre hívja fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) közös rendezvénye pénteken - hangzott el az M1 csatornán.

Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, az Egyesült Államokból származik a nagyszülők világnapjának kezdeményezése, de több európai országban - például Nagy-Britanniában és Németországban - is elterjedt már. A három szervezet már tavaly is megemlékezett a nagyszülők napjáról, Magyarországon is hagyományt szeretnének teremteni ennek - tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy terveik között szerepel a "pótnagyi intézményének" a bevezetése, amelynek lényege, hogy a család nélküli idősek, illetve a nagyszülőktől távol élő családok egymásra találhatnának és segíthetnének egymásnak.
Németh Szilvia, a Ficsak szóvivője kiemelte, a nagyszülők napján - az anyák, illetve az apák napjához hasonlóan - lehetőség nyílik arra, hogy a családtagok megköszönjék a nagyszülőknek a hétköznapokban nyújtott sok segítséget.

MTI