Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Vetélkedő madarakkal és fákkal

Újbuda   |   2015, május 27 - 14:41Nyomtatóbarát változatSend by email

A Madarak és Fák Napján az Újbudai Pedagógiai Intézet és az Önkormányzat minden évben közös rendezvényt tart az ötödik évfolyamosoknak a Gellért-hegyen. Idén a rossz idő miatt a Petőfi Sándor Általános Iskola fogadta be a programot május 22-én.

Tíz iskolából, több mint kétszázan indultak a vetélkedőn. A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai négy állomáson várták a gyerekeket, akiknek környezetvédelemmel és természetismerettel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. Madár-puzzle, fa- és termésfelismerés, valamint mozgásos feladatok is szerepeltek a vetélkedőn. - Volt egy Ki mit tud állomás, ahol Újbuda természeti kincseinek alapos ismeretével lehetett pontokat szerezni –mondta Verőné Jámbor Noémi, a program egyik szervezője. A díjátadón Hoffmann Tamás polgármester is részt vett, aki beszédében kiemelte, hogy minél többet tudnak a diákok a természetről, minél jobban megszeretik és minél több élményük kapcsolódik hozzá, annál inkább fognak vigyázni rá a jövőben. A könyvjutalmakat és a díjakat Gyurcsó Gyuláné a program főszervezője és Hoffmann Tamás adta át, majd a polgármester színes labdákat dobált a gyerekek közé. Végül a két első helyezett iskola, a Grosics és a Kelenvölgyi Általános Iskola diákjai adták elő indulójukat, majd közösen is énekeltek.

HL

Vetélkedő madarakkal és fákkal