Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 29. csütörtök, Nárcisz

Világnyitók a fogyatékkal élőkért

Újbuda   |   2019, november 21 - 12:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek világnapjára is felhívták a figyelmet, amelyet egy 1992-es ENSZ határozat révén mindenhol december 3-án ünnepelnek.

A Világnyitók egy különleges, kihelyezett osztályfőnöki óra, amelyen az elmúlt kilenc évben közel 2500 negyedikes kerületi diák vett részt. A rendezvény lehetőséget ad az ép gyerekeknek, hogy információt és személyes tapasztalatot szerezzenek fogyatékkal élő, sérült embertársaikról. A szemléletformáló programot kilencedik alkalommal rendezték meg Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében. A program helyszíne most is a Barba Negra Music Club volt, a rendezvényt László Imre polgármester és Hományi Tamás Márton, a Dél-Budai Tankerület Központ igazgatója nyitotta meg.

Az önkormányzat idén esélyegyenlőségi társasjátékkal ajándékozta meg a résztvevő diákokat, amelyből megtudhatták, hogyan segíthetnek sérült embertársaiknak. A gyerekek egy kilencállomásos programon is részt vehettek, amelyen 12-15 fős csapatokokban, önkéntesek segítségével járhatták végig a civil szervezetek helyszíneit. Kipróbálhattak parasportokat, a vak akadálypályát, kézműveskedhettek és megismerhették a speciális segédeszközöket is.

A rendezvény lebonyolításában közreműködött a Down Alapítvány, a Pető András Főiskola, a Bliss Alapítvány, a Kézenfogva Alapítvány, a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány, a Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft, a Paralimpiai Bizottság és a Dél-Budai Tankerületi Központ is.

T. E.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.