Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. vasárnap, Gergely

Viszi a kormány a szakrendelőket

Újbuda   |   2021, március 25 - 08:58Nyomtatóbarát változatSend by email

A szakrendelők egészségügyi dolgozóit és a több szakképzettséggel rendelkező háziorvosokat is berendelhetik más ellátási területre. A kormányzati döntés az egészségügy egyik utolsó még működő területét sodorja veszélybe.

A kormány március 24-ére virradóra az önkormányzati szakrendelőket a megyei és centrumkórházak irányítása alá rendelte. A március 25-én életbe lépő kormányrendelet értelmében a jelen állás szerint május 23-áig tartó veszélyhelyzet idején az úgynevezett irányító megyei intézmények gyakorolják a területükön működő önkormányzati fenntartású járóbeteg-szakellátók szakmai irányítását, felügyelik azok működését, javaslatot tehetnek az ottani egészségügyi, illetve szakdolgozók berendelésére.

Az irányító intézmények hatásköre – Újbuda esetében ez a Szent Imre Kórház – kiterjed minden egészségügyi tevékenységre, kivéve a koronavírus elleni oltás szervezését és a mentést, valamint a rendvédelmi szervezetek egészségügyi szolgáltatóit, de beleértve a háziorvosi szolgáltatókat. A háziorvosi mellett más szakképzettséggel is rendelkező háziorvosokat – a védőoltási tevékenység sérelme nélkül – ugyancsak kirendelhetik az adott területen belül más egészségügyi intézményekhez.

– Az önkormányzati szakrendelők központosításával a járvány elleni védekezés egyik utolsó működő elemét veszi el az Orbán-kormány – foglalta össze a helyzetet a XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelő előtt tartott sajtótájékoztatón Gy. Németh Erzsébet humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, valamint László Imre, Újbuda polgármestere.

Kerületi polgármesterként mindent megtett, hogy segítsen az újbudai Szent Kristóf Szakrendelőnek kezelni a rázúduló terheket – hangsúlyozta László Imre, aki önkéntes orvosként maga is beállt a segítők sorába. – Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok oltópontjaira a kormányzat nem ad vakcinát, a kormányközeli kerületekére igen, például az V. és XVI. kerületben – hívta fel a figyelmet a városvezető.

– Oltási tervre, tömeges oltásra, kidolgozott, átlátható koncepcióra van szükség, nem a még működő dolgok szétzilálására. Ha most a működésképtelen kórházak irányítása alá vonják a működő rendelőket, abból világra szóló katasztrófa lesz – figyelmeztetett az orvos-polgármester.

A Szent Kristóf Szakrendelő február 1-je óta készen áll az oltásra. Mint megírtuk, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elvárásainak megfelelően két nap alatt kialakították az oltóhelyeket, elkészítették a szükséges beosztásokat. – Mindezt azóta is rendszeresen frissítették, készenlétben álltak – mondta el lapunknak dr. Záray Gyuláné ápolási igazgató. Ehhez képest a múlt héten arról kaptak levelet Sára Botondtól, a budapesti kormányhivatal vezetőjétől, hogy az oltás jelenlegi szakaszában elegendő oltópont áll rendelkezésre, a Szent Kristófnak jelenleg nem kell aktívan részt vennie az oltásban. Adott esetben erre még szükség lehet, erről majd előzetes tájékoztatást küld a kormányhivatal.

Újbuda

Drámai helyzetben

A kórházakban mára kialakult drámai helyzethez az is hozzájárult, hogy a március 1-jén bevezetett kormányzati jogszabály miatt egészségügyi dolgozók ezrei távoztak a rendszerből. A Magyarországon dühöngő járványról azóta is brutális adatok jelennek meg nap mint nap, különösen lakosságarányosan nézve. Az egymillió lakosra jutó halottak számában (1965 fő, az eddigi összes esetet figyelembe véve) a világ országai között a negyedik helyen állunk a worldome­ters március 24-i összesítése szerint. Ami pedig az aktuálisan kórházban ápolt covidosok számát illeti, egymillió főre vetítve az elmúlt napokban sehol sem volt olyan rossz a helyzet, mint Magyarországon. A kormányzati kommunikáció eközben folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy az első oltások alapján
17 százalékot megközelítő átoltottsággal az EU-ban a másodikak vagyunk. (A beadott vakcinák többsége a közös uniós beszerzésből származott.)