Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Vízilabda Magyar Kupa - A három nagycsapat elkerüli egymást a negyeddöntőben

Újbuda   |   2015, november 2 - 13:38
Nyomtatóbarát változatSend by email

A magyar férfi vízilabda-bajnokság három elitalakulata, a Szolnok, az OSC és az Eger elkerüli egymást a Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek sorsolását hétfőn tartották a sportági szövetségnél.

Az Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának beszámolója szerint a címvédő Szolnok a Debrecennel találkozik az oda-visszavágós párharc során, az első meccset a cívis városban játsszák. Az OSC azzal a Honvéddal került össze, amellyel tavaly az elődöntőben találkozott a négyes döntőben; akkor az újbudaiak könnyed sikerrel vették az akadályt. Az Eger, amely legutóbb hét éve nyert kupát, a Ferencvárost kapta, míg a 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is kupagyőztes Szeged a Kaposvárral vív meg a legjobb négy közé jutásért.
Az első mérkőzéseket november 21-én, a visszavágókat másnap játsszák. Ha döntetlenre áll a párharc, ötméteresek következnek. A BENU Magyar Kupa négyes döntőjét december 12-én és 13-án rendezik Egerben.

A negyeddöntős párosítás:
Debreceni VSE - Szolnoki Dózsa-Közgép
Szeged-Diapolo - Kaposvári VK
ZF-Eger - FTC-PQS Waterpolo
RacioNet-Honvéd - A-Híd OSC Újbuda

MTI