Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Zorán titkai a B32-ben

Újbuda   |   2019, december 2 - 11:16Nyomtatóbarát változatSend by email

Zorán volt a Lemezjátszó Classic vendége a B32 Galéria és Kultúrtérben november 28-án. Horváth Gergely műsorvezető a Metro együttes 1969-es nagylemezét játszotta le és elemezte az énekes-zenész társaságában.

A Metro együttes bő évtizedes működése során számos sikert ért el, teltházas koncerteket adott a Metro Klubban, rengeteg rajongója volt, ám egyetlen studio nagylemeze jelent meg. Sztevanovity Zorán szerint ebben nincs semmi különös, hiszen a ’60-as évek a kislemezek korszaka volt, a Metro legtöbb felvétele is azon jelent meg.

Zorán kritikusan hallgatta újra az ötvenéves albumot, amelyen olyan örökzöldek szerepelnek, mint a Mária volt, a Citromízű banán, a Szobrok, vagy az Egy szót se szólj című sláger. Ezeket a dalokat ugyan átdolgozva, de napjainkban is előadja koncertjein, az album többi dalát azonban tölteléknek tartja, függetlenül attól, hogy a közönség örömmel fogadja. Az önkritkus zenész Sík Olga énektanárnál képezte hangját azért, hogy megszabaduljon helytelen hangképzésétől. Ezt egy régi Hofi viccel is illusztrálta, miszerint: “Zorán, hang is gyütt, az is az orrán”.

A Metro együttes énekes-gitárosa sok kulisszatitkot megosztott a nosztalgikus hangulatú eseményen. Kiderült, hogy a lemezen hallható orgona és csemballó a Rottenbiller utcai stúdió alapfelszereleséi közé tartoztak a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat jóvoltából, ezt a lehetőséget pedig a zenekar tagjai (Sztevanovity Zorán ének, gitár, Sztevanovity Dusán gitár, Frenreisz Károly basszusgitár, Schöck Ottó billentyűs hangszerek és Brunner Győző dob) ki is használták nagylemezük felvételekor.

Az 1969-es album borítójának hátsó oldala Sajdik Ferenc karikaturista munkája. A képen a zenekar egy rajongókkal körbevett toronyban lép fel, miközben egy léghajóvan a Beatles érkezik a koncertre. Zorán szerint a rajz aprólékosan kidolgozott, az arcok jól felismerhetőek.
Sztevanovity Zorán 1969-ben egy producer segítségével eljutott az Egyesült Királyságba, egy klubban pedig a Beatles két tagjával is találkozott, de akkoriban nem tudta, hogy Ringo Starr mellett melyik ismert zenész lehetett az. Emiatt sokáig tévesen John Lennont említette McCartney helyett, a korabeli sajtó pedig helytelenül állította, hogy Zorán találkozott Lennon-nal.

D. B. S.