Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 12. szerda, Lívia, Lídia

Újbuda

Felújításra szed pénzt a csaló!

Lakossági bejelentés alapján szeretnénk tájékoztatni a XI. kerületi lakosokat, hogy trükkös csalók járják az utcákat.
A XI. kerületben jelenleg 8 helyen zajlik járdafelújítás, egészen október végéig. A leleményes csaló(k) ezt kihasználva, a Strabag cég képviselőjeként mutatkozik be és tesz ajánlatot a gépkocsibeállók javítására, felújítására, amiért 20.000 Ft előleget kér a munkálatok megkezdésére. Ezek után ismételten jelentkeznek, de már telefonon, hogy az előleget elkérjék.

Megújul a Füvészkert  

Meleg nyári napokon érdemes megnézni ELTE Természettudományi Karának botanikus kertjét, közismert nevén a Füvészkertet, amelyet 900 millió forintos Európai Uniós Project keretében újítanak meg 2015-ig.

60+ Médiaműhely: 5 perc Bodrogi Gyulával  

2005-től Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét kerületünk díszpolgáraként is számon tartjuk. Nem kell Önöknek bemutatni, hiszen több évtizede nyomon kísérhetjük pályáját. Ismerjük, szeretjük. 52 éve lépett először a közönség elé. Számtalan filmtekercs őrzi drámai és humoros alakításait. Rendez, játszik, ír nekünk- a közönségnek.

60+ Médiaműhely: Ajándék Frankfurtból  

1991-ben Horst Wellmann úr kapta meg kerületünk díszpolgári oklevelét - a kerület fejlesztéséért. Szerettem volna bemutatni Önöknek Wellman urat, de több hónapos munkám ellenére sem tudtam felvenni a kapcsolatot családjával. Wellmann úr már sajnos nem él, egykori cége is megszűnt. Bezárt a Petzval utcai Wega öntöde.

Szegény, szegény Újbuda

Sokat olvasni mostanában Újbudáról. Vagyis inkább Újbuda politikai életéről, bár ez sem pontos, mert én itt nem nagyon érzékelek politikai életet, inkább úgy fogalmaznék, hogy arról hallani, mit csinálnak a különböző pártok helyi politikusai. AZ olvasói levél részletei ITT!

Nagytakarítás a több éve bezárt Budai Parkszínpadon  

Újbuda Önkormányzata, mely évek óta szeretné átvenni a Budai Parkszínpad és a Feneketlen tó tulajdonjogát és kezelését a Fővárostól, hogy végre valóban a családok számára élvezhető, tiszta közparkot és tavat alakíthasson ki, nem várt tovább a jelenlegi tűrhetetlen állapot megszüntetésével. A Budai Parkszínpad 1500m²-es területén a bezárása óta több év alatt felgyülemlett közel 200m³ szemetet, sittet és gazt, az Újbuda Prizmával együttműködve nagyszabású takarítási akció keretében számolja fel.

Civilek az alkotmányról

A Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület kezdeményezte, hogy a Civil Összefogás Fórum segítségével induljon el egy közös munka, amely a lokálpatrióták aktivizálásával, az önkormányzatok bevonásával országos szinten lehetőséget biztosít az alkotmánnyal kapcsolatos véleményformálásra, hiszen ez egyike legalapvetőbb demokratikus jogainknak. Részletek ITT!

Adománygyűjtés az árvízkárosultaknak az Újbuda Közösségi Portál szervezésében  

Az elmúlt hónapokban a sorozatos esőzések és áradások következtében számos vidéki városban házak tucatjai kerültek víz alá - így az ott lakók élete egyik napról a másikra hirtelen ellehetetlenült. Az Újbuda Közösségi Portál (www.ujbudaportal.hu) együttérezve a rászorulókkal úgy döntött, hogy saját eszközeivel megpróbálja mozgósítani a kerület lakóit, és adománygyűjtő akciót indított el.

Az ÚjbudaTV nyári nyitvatartása

Az Újbuda Televízió július 19-e és augusztus 2-a között csökkentett létszámmal üzemel, ezért kérjük, lakossági ügyekkel csak az említett időszak után keressék fel gazdagréti szerkesztőségünket. A két hét alatt az ujbudatv@ujbudatv.hu e-mail címen várjuk kérdéseiket, észrevételeiket.

Szebb lesz a Gárdonyi tér és a Bikás  

Két közterület is megújul a nyáron kerületünkben. Újbuda Önkormányzata a kulturális városközpont terve részeként átalakítja a Gárdonyi-szobor környékét a Bartók Béla úton: a kis teret ősztől csak gyalogosok használhatják majd. A metróépítők pedig iskolakezdésre felújítva adják vissza a Tétényi úti metrómegálló építési területének nagy részét a Bikás Parkban.

Vizet osztottak a Városközpontban  

A hét eleji másodfokú hőségriasztás után néhány nappal az országos tiszti főorvos máris elrendelte a harmadfokút, amely már a riadó kategóriába tartozik. Ezt akkor hirdetik ki, amikor a napi középhőmérséklet három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. Újbuda Önkormányzata közterületi vízosztással igyekezett segíteni a forróságtól elgyötört járókelőkön.

Oldalak