Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 31. péntek, Marcella

Újbuda

MDF: Már Csapody Miklósra is lehet szavazni  

A Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik után a Magyar Demokrata Fórum 15-ös választókerületi jelöltje is leadta a szükséges mennyiségű ajánlószelvényeket a helyi választási bizottságnak. Bár még néhány napot várni kell a hitelesítésre, szinte biztosra vehető, hogy Csapody Miklós neve is szerepelni fog a szavazólapon.

LMP: Esélylatolgatók délbudai fóruma  

Március 12-ére újabb klub-összejövetelt tartott az LMP XI. és XXII. kerületi szervezete. A rendezvényt ezúttal Budafokon, az Ipartestület székházában tartották. Az újbudai 17-es körzetben már biztosan indulhat Bajomi Iván, a többi újbudai és XXII. kerületi indulójuk a nyilvántartásba vételre vár.

Iskolahívogató a Csikiben  

A Csíkihegyek utcai Általános Iskolában legutóbb a hétvégén is nagy volt a nyüzsgés, ugyanis nagycsoportos óvodások és szüleik látogattak el az intézménybe. A kirándulás célja az volt, hogy a kicsik megbarátkozzanak az elsőre talán idegennek tűnő iskola világával, a szülők pedig benyomásokat szerezzenek az itt folyó munkáról.

Halak a vásznon  

Halak, szemek, gyárkémények és kopasz fák: ezek a témák jellemzik leginkább Patkós Gyula művészetét, akinek nemrégiben nyílt Vonalak című kiállítása az Újbuda Galériában.

MDF: Tulipánok nőnapra  

Nőnap alkalmából sem állt le a kampány. Március 8.-án Újbudán a Fehérvári úti vásárcsarnok és az Allee között Csapody Miklós, az MDF 15-ös választókerületi jelöltje osztott virágot a szebbik nem képviselőinek.

A Jobbik az Irinyi emléktáblánál ünnepelt  

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kerületi szervezete március 15-én Irinyi József emléktáblájánál szervezett ünnepséget, hogy megemlékezzen az 1848-as forradalom és szabadságharcról. Az eseményen a párt három kerületi képviselőjelöltje beszélt arról, mit üzen a márciusi forradalom eszmeisége a mai magyar közélet számára.

Oldalak