Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 31. péntek, Marcella

Újbuda

Víztükör a vásznon  

Romvári Márton - bármennyire is fiatal - már gazdag kiállítói múlttal rendelkezik. Pályája során lépésről lépésre jutott el az absztrakció világába. 2001-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt a budapesti képzőművészeti élet színterein, és azon is túl, például Finnországban, ahol 2008-ban egy nemzetközi szimpóziumon vett részt. Legújabb, Víztükör című kiállítása a legutóbbi két év anyagának válogatását mutatja be a Karinthy Szalonban.

Graffitiző a Gellérthegyen

A Lánglovagok Egyesület polgárőreinek sikerült tetten érniük egy graffitizőt március 2-án este a főváros XI. kerületében. A rendőrség segélyhívójára lakossági bejelentés érkezett, hogy az Alsóhegy utcában, a trafóháznál egy gyanúsan viselkedő, csuklyás alakot látnak, aki feltehetőleg a falat próbálja lefújni

Eséllyel az esélyért  

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében számtalan területen pályázhatnak Európai uniós forrásokra a magyar közigazgatási és civil szervezetek. Újbuda Önkormányzata ennek köszönhetően tavaly húszmillió forintot nyert Eséllyel az Esélyért elnevezésű drogmegelőző programjára, melynek záró konferenciájára a napokban került sor. A tapasztalatok azt mutatták, a csellengőket a fejtágítások mellett alternatív tevékenységekkel lehet a jó út felé terelni.

Előadások az MTA Filozófiai Kutatóintézetében  

Csepeli György és Prazsák Gergő könyve Az örök visszatérés, társadalom az információs korban címmel április 25-én jelenik meg, de az érdeklődők a kötet alapját képező társadalom elemző vizsgálat részleteit már megismerhették az MTA Filozófiai Kutatóintézetében tartott előadáson

Kuppert elkergették - így is történhetett volna

A választási kampány, sőt, már az azt megelőző időszak is sok feszültséget jelent a pártoknak, a jelölteknek és persze mindenkinek, aki a sokszor nemtelen csatározásokról szóló hírekbe botlik.

Bencsik András a Kelenvölgyi Közösségi Házban  

A Demokrata főszerkesztője volt Kupper András a FIDESZ-KDNP jelöltjének vendége a Kelenvölgyi Közösségi Házban. Bencsik András telt ház előtt beszélt a jelenlegi belpolitikai helyzetről, egyebek mellett a Jobbik szerepéről.

Rétvári Bence: A demokráciát védeni kell  

A Budai Klub Galériában a kommunizmus áldozataira emlékeztek. Salamon Konrád történész és Rétvári Bence a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje hívta fel a figyelmet arra, hogy a kommunizmus negyven éve arra figyelmezteti az utókort, hogy a demokrácia olyan érték, amelyet védeni kell.

Lakos Imre: Új felvonás kezdődik a belpolitikában  

Az Országgyűlés utolsó ülésnapján több képviselő búcsúzott a Parlamenttől, azok, akik nem indulnak a választásokon, így a következő ciklusban biztosan nem ülnek a honatyák soraiban. Lakos Imre országgyűlési képviselőt kérdeztük, milyen gondolatokkal zárja le az eltelt négy évet.

Angol, ír és szlovák mérnökök a kerületben  

A tudomány és a technika fejlődésének köszönhetően a bűncselekményeket ma már nemcsak rendőri jelenléttel lehet megakadályozni. A megelőzés gyakorlata az elmúlt években számtalan eszközzel bővült, és ezek közül a legismertebb a térfigyelő kamera. Elsőre talán nem jutna eszünkbe, de egy gondosan megépített épület, vagy a házak, parkok, utak helyes tervezése is preventív hatással bírhat.

Újbudai Pedagógia Napok  

Az Újbudai Pedagógiai Intézet tisztelettel és szeretettel meghívja Önt az Újbudai Pedagógiai Napok rendezvényére.
Időpont: március 4-11.
Számos olyan előadás és program van, amely hasznos lehet szülőknek, érdeklődőknek. 

Jobbik fórum az ÁVF-en  
 

Az Általános Vállalkozási Főiskola előadótermében tartott lakossági fórumot a Jobbik Magyarországért Mozgalom három újbudai képviselője, akik a munkahelyteremtésért, az elszámoltatásért és a rendőrség tekintélyének visszaszerzéséért emeltek szót. Az eseményen Szegedi Csanád EP képviselő a Jobbik válságkezelő programját ismertette.

Thürmer Gyula az államosítás mellett érvelt  

A Magyar Kommunista Munkáspárt újbudai jelöltjei kampányfórumra hívták a kerület lakóit, melyen a párt elnöke, Thürmer Gyula is részt vett. A szervezet vezetője azt hangsúlyozta, a tőkésektől nem várhatjuk, hogy munkahelyeket teremtsenek, így az ország sorsát végre a saját kezünkbe kell vennünk.

2010. februári rövid hírek

Betáblázva tábla nélkül (2010.02.02.) Az egyik kerületi mozgáskorlátozott, állandó, sajátként használt parkolóhelyét megőrzendő felfestett saját kezüleg az aszfaltra egy a rokkantaknak fenntartott jelzést. A felemás hangulatú hírt egy szomszéd közölte emailen a közterület-felügyelettel. A felügyelők a helyszínen megállapították, hogy a felfestés "házilag" megtörtént.

Oldalak