Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 31. péntek, Marcella

Újbuda

Nemzetőrséget hozna létre a Jobbik  
 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom soron következő lakossági fórumára a Gazdagréti Közösségi Házban került sor, ahol a 17. választókerületi jelölt, Novák Előd fogadta vendégül a Magyar Gárda szóvivőjét. A találkozón arról is szó esett, a gárda egy nemzetőrségi szervezeten belül látná el rendvédelmi feladatait.

Munkáspárt: a kis pártoknak is adjunk esélyt!  

A Magyar Kommunista Munkáspárt 17. választókerületi jelöltje, Benyovszky Gábor egy lakossági találkozó alkalmával azt fejtette ki, az ország társadalmi problémáiért a rendkívüli mértékben leépült magyar ipar és mezőgazdaság a felelős. Azt is hangsúlyozta, ahhoz, hogy a kis pártok is indulhassanak a 2010-es választásokon, szükség van a megfelelő számú kopogtatócédulára.

Karthago Nőnapra  

Különleges meglepetés várja azokat a hölgyeket, akik március 7-én 18 órakor ellátogatnak az Őrmezei Közösségi Házba, ahol a Karthago együttes egy ingyenes akusztikus koncerttel várja a szebbik nemet.

Kalandtúra a Csíkiben

Életük első bizonyítványát vehetik át azok az óvodások, akik március 6-án ellátogatnak a Csíki-hegyek Utcai Általános Iskola nyílt napjára. A játékos kalandtúra segítségével szülők és gyerekek egyaránt betekinthetnek az intézmény mindennapjaiba.

Gyors elfogás a kamera segítségével  

Mivel a térfigyelő rendszerek egyre nagyobb szerepet kapnak a közbiztonságban, mind több önkormányzat szánja rá magát, hogy a rendőrséggel együttműködve kamerarendszerekkel védje köztereit. Újbudán évek óta működnek térfigyelő kamerák, amelyek nagy segítséget nyújtanak a bűnelkövetések felderítésekor.

Elment a Titkok Tudója  

Kokas Klára 2010. február 2-án a fiához utazott el Amerikába, és senki sem sejthette, hogy sohasem tér vissza, 7-én végleg itt hagyta a földi pályát.

"Mit málló kőre nem bízol

Mintázd meg levegőből.

Van néha olyan pillanat,

Mely kilóg az időből."

Hókommandó  

"Természetesnek vettük, hogy segíteni kell"

Egészégvédelmi nap

A Lágymányosiak Egyesülete tájékoztatja a lágymányosi lakosokat, hogy 2010. február 24-én, 15-18 óra között egészségvédelmi klubnapot tart, melynek keretében vércukormérés és tanácsadás is lesz. A rendezvény helyszíne: Körösy József u. 17. fsz.5.

Újbuda Összművészeti Szenior Ki-Mit-Tud Fesztivál  

A résztvevők száma nem korlátozott, várunk minden jelentkezőt, minden kedves tehetséges szenior barátunkat Magyarországon első ízben megrendezésre kerülő Újbuda Összművészeti Szenior Ki-Mit-Tud Fesztiválon!

Újbuda Fideszes képviselői halogatják a Lágymányosi Öböl

Újbuda Fideszes képviselői nem szavazták meg, hogy az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén, Molnár Gyula polgármester javaslatára, sürgősséggel napirendre tűzze a Lágymányosi Öböl 3,8 hektáros ingatlanjának eladásával kapcsolatos ügyét.

Memento  

Dr. Hegyi Lajosra emlékezünk   
1943. március 28. - 2010. február 05.

(A Szent Imre Kórház kápolnájában március 2-án reggel 7 és este 7 óra között róhatja le kegyeletét, aki szeretné.)

Kreativitással a kulturális szegénység ellen  

Mit jelent vajon az, hogy kulturális szegénység? Nem jut pénz kultúrára, vagy egyszerűen szegényes a kulturális élet? Mindkét értelmezés szóba került a TEMI Fővárosi Művelődési Háza közművelődési szakmai konferenciáján.

Kupper András másképp látja a Lágymányosi-öböl ügyet

Az Önkormányzat képviselő testületi ülésén ismét szóba került a Lágymányosi-öböl ügye, a napirenddel kapcsolatban az Önkormányzat Sajtóosztálya közleményt adott ki, melyet itt, az ujbuda.hu oldalon is olvashattak. A Fidesz  frakcióvezetője, Kupper András ugyanezt a témát másképp látja, ő is eljuttatta hozzánk közleményét, melyet alább olvashatnak. 

Oldalak