Amikor az ember megunja, hogy egyszerűen csak dühös legyen, mert valakik
akaratából nem juthat el Á pontból a B pontba, amikor a tehetetlen dühöt
felváltja a szorongás, hogy lehet, hogy még sokáig tart, akkor egyre
másra jönnek azok a cselkedetek, amelyek nem szokványosak az amúgy
morcos budapesti járókelőktől és autósoktól. Igen, megállunk a
buszmegállónál, mert a 18 éves tini, karján a mai szalagavatóra szánt
ruhával kétségbeesetten integet, mert egy órája nem jön a busz, és le
kell jutnia a hegyről. Vadidegenek segítenek egymásnak. Jó lenne, ha
a közlekedés dolgozói is segítenének lassan nekünk. És más eszközökkel
harcolnának az igazukért. Élni és élni hagyni. Ennyi. ProtfitLine cikke
ITT