Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 12. vasárnap, Ernő

Újbuda

A strandok éjszakája Budapesten

A hagyományteremtő decemberi Fürdők Éjszakája után itt a nyári szabadtéri folytatás: a Strandok Éjszakája. A két helyszín egyikén idő-, a másikon térbeli utazást tehetünk a vízparti mulatságok között. A Dagályon (vagy Szabadság Strand és Gyógyfürdőben) a 60-as évek világát idéző rock'n'roll hangulatban zajlanak majd az események, az idén 90 éves Palatinus pedig a Duna közepén teremt riói karneváli pezsgést. Az egymástól csupán pár száz méterre fekvő helyszínek és hangulatok között könnyűszerrel ingázhatunk, közös belépővel, az időjárástól függően akár vizes hajjal is, el-elcsípve itt is, ott is egy-egy programot.

60+ Médiaműhely: Beszéljük meg!

A 20. Jubileumi Albertfavi Napok keretében a gazdagréti, őrmezei, lágymányosi önszerveződő klubok a fenti címmel tartottak nyílt fórumot. A Szomszédsági Önkéntes Hálózatról és a 60+ mozgalomról beszélgettek a témához kapcsolódó meghívott vendégekkel és érdeklődőkkel. Az "ezüstkorúak" fehér asztal mellett, finom pogácsával kedveskedve várták a rendezvény előadóit és a kíváncsiskodókat, ezzel is jelezve, szívesen fogadják a sorsukról Velük beszélgetőket. Riportalanyom Benedek Gabriella, aki a Közösségfejlesztők Egyesületének munkatársaként tartott ismertetést a 60+ program közösségfejlesztő munka eddigi tapasztalatairól.

Éry Balázs a Csillagszemben

A műsor legutóbbi vendége a Megasztárból jól ismert zongorista, zeneszerző volt, aki nemrég jelentette meg első lemezét Csend címmel. A tehetséges zenész változatos pályafutásáról és természetesen az új korongról is beszélget a műsorvezetővel, Kiss Zoltán Zéroval.

FELHÍVÁS

Felhívjuk a kerület lakosságának figyelmét arra, hogy - Szent Imre Kórház nevével visszaélve - szélhámosok keresik fel korábban a kórházban ápolt, volt idős betegeinket.

Új rend Újbudán  

"Új Rend Újbudán" címmel hirdetett közbiztonsági programot Molnár Gyula Újbuda polgármestere. A program célja, hogy Újbuda közterületein a rend, a rendezettség, a tisztaság elve érvényesüljön.

A Twilight saga titka  

Bokor Pállal, az újbudai székhelyű Atlantic Press Kiadó igazgatójával a Steph című könyv megjelenése kapcsán beszélgettünk. Az augusztus 15-én megjelenő portrékönyv Stephenie Meyerről szól, arról az amerikai írónőről, aki a Twilight saga címen ismert sorozat meghökkentő világsikere mögött áll.

Sport, verseny, művészet és szerelem - Goldance Tánciskola Kupa Újbudán  

A kerületünkben működő Goldance táncsport Egyesület megrendezte a IX. Goldance Tánciskola Kupát, és a második hivatalos Goldance Kupát, azaz professzionális versenyt a Gabányi Sportcsarnokban. A Goldance hat éve oktatja a mozgás és a ritmus szerelmeseit, a Magyar Táncsport Szövetség tagjaként pedig három éve működik.

III. Dóczi István Utánpótlás Labdarúgó Emléktorna  

A Kelen SC harmadik alkalommal rendezte meg a Dóczi István Utánpótlás Labdarúgó Emléktornát a Kelen SC sportpályáján. Az U9-es és U11-es korosztályban meghirdetett verseny célja többek között az volt, hogy a fiatalokat hozzászoktassák a rendszeres mozgáshoz, a gyerekek megszeressék a sportot - de a sportbaráti kapcsolatok építése és ápolása is fontos a klub számára.

EP választás: a pártok szemszögéből

Az Európai Parlamenti választások nagy meglepetéseket okoztak a politikai élet szereplői számára. Az eredményeket már mindenki ismeri, a pártok kerületi vezetői azonban személyesen is elmondták véleményüket a kialakult helyzetről, és annak lehetséges következményeiről.

Panelház lakása gyulladt ki Gazdagréten  

Egy tizedik emeleti lakás gyulladt ki vasárnap éjszaka a főváros XI. kerületében, Gazdagréten. A Regős utcai, tizenegy emeletes panelház lakásában lakó nő otthon volt, amikor az egyik szobában felcsaptak a lángok.

Oldalak