Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 11. szombat, Ágota

Újbuda

Szavalóverseny Őrmezőn

Április 11-e József Attila születésnapja. Ekkor ünnepeljük minden évben a Magyar Költészet Napját. Ezen a napon országszerte előadásokat, versmondó versenyeket, felolvasásokat rendeznek a költő tiszteletére. Őrmezőn ilyenkor mindig egy szavalóversennyel és koszorúzással tisztelegnek a költőóriás emléke előtt. Ez a hagyomány azért is különösen fontos a tízezer főt számláló lakótelep számára, mert a városrészt három nagy költő is otthonának tartotta: Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László.

Igazi tér lesz az Etele  

A Kelenföldi pályaudvar környéke néhány éven belül a város meghatározó közlekedési csomópontjává, egyben egyfajta városkapuvá is válik.

Vészhelyzetről szólt a verseny  

Természeti katasztrófáktól, robbanásoktól, balesetektől hangos a média, az átlagember pedig már gyakran fel sem kapja a fejét a rémhírekre, annyira töményen kapja a borzalmakat. Pedig, ha mi lennénk a szerencsétlenség részesei, biztosan komolyabban foglalkoztatna az ügy. Például az, hogy talán másképp is alakulhatott volna, ha. Ha van legalább egy olyan ember a helyszínen, aki pontosan tudja, mit kell tenni a káosz és pánik közepette. A kerületi Polgári Védelem évről évre azért indít képzéseket és versenyeket a fiatalok számára, hogy minél több ilyen személy kószáljon a világban.

Tegnap vagy holnap?  

A kommunikációval és marketinggel foglalkozó szakemberek számára szervezett Magyar Fogyasztó 50+ II. konferencia mottója volt a címben megfogalmazott kérdés.

Beindultak a senior önkéntesek

Mint arról már többször beszámoltunk, Újbuda Önkormányzata 60 plusz elnevezéssel nagyszabású programot indított a kerületben élő 60 év feletti lakosok életminőségének javítása érdekében. A nemzetközi összefogás részeként indult kezdeményezés értelmében az idősek 60+ kártyát igényelhetnek, melyekkel üzletekben, szolgáltatásokban, valamint kulturális és rekreációs programokban kaphatnak kedvezményeket. A legfőbb cél azonban a teljes értékű időskori élet kialakítása, melynek alappillére a közösségfejlesztés. Ennek keretében önkéntes hálózat szerveződik, természetesen az érintett korosztályból.

Budapesten Újbuda költi a legtöbbet a közbiztonságra  

Fizetnie kell a Zöld Pardonnak és a Riónak, csak chippel azonosítható kutyákat lehet sétáltatni Újbudán, a jövőben éjszaka nem lehet szeszes italt kapni a kerületben - egyebek mellett ezek a döntések születtek meg az áprilisi képviselő-testületi ülésen.

Jövő tavasz előtt választás lehet  

Komoly esély van arra, hogy még a tavasz előtt új választásra kerül sor - mondta Kövér László a Fidesz Országos Választmányának elnöke a párt XI. kerületi szervezetének közéleti estjén. A politikus Kupper András kerületi frakcióvezető, az Országos Választmány alelnöke meghívásának tett eleget, és az országos politikai helyzet mellett a kerületi frakciót érintő kérdésekben is állást foglalt.

Fórum a rupp-hegyi Hiltonról  

Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy Hilton Szálloda építését tervezik a Rupp-hegyre. A környéken lakók aggódva figyelik az előkészületeket, és szeretnének többet tudni a beruházásról. A témáról lakossági fórumot rendezett Kupper András, a Fidesz kerületi frakcióvezetője.

Kapaszkodó kisgyermekeseknek  

A kisgyermekes családok egyik központi kérdése, miként válasszák ki a legjobb bölcsödét, majd a legmegfelelőbb óvodát a család szeme fényének. Ehhez adott kapaszkodót április első hét végéjén a Szülők Háza, ahol nyílt napot rendeztek erről a témáról.

Újra ÁVF-Nap!

Idén 11. alkalommal, május 6-án, 11 órakor veszi kezdetét az Általános Vállalkozási Főiskola hagyományos, éves rendezvénye, az ÁVF-Nap. A hagyományokhoz híven ismét az intézmény diákjai szervezik a programokat, amelyek idén a versenyképességről szólnak.

Mintatvben sarok: Nyerj te is POWER RANGERS-t!  

Gyermeknap közeledtével egyre több szülő teszi fel a kérdést: vajon mivel tudnék örömet okozni csemetémnek? A kerületünkben működő MINTATVBEN Kft. színes áruválasztékaival minden apróság igényeit kielégíti. Most pedig akár meg is nyerheti gyermeke álomjátékát, ha helyesen válaszol egy kérdésre. 

Oldalak