Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 23. péntek, Gyöngyi Az 1956-os forradalom ünnepe

NEGYEDÓRA: ARC KIÁLLÍTÁS (2020.10.05.)

Hírek   |   2020, október 12 - 09:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén 766 pályamű érkezett a Bikás parkban megrendezett ARC kiállítás pályázatára, amelyből a 20 tagú zsűri, köztük az Újbudán élő neves fotográfus, Kudász Gábor Arion választotta ki azt a 80, legjobban sikerült alkotást, amelyek óriiásplakát méretben november 1-jéig láthatók a Bikás parkban.

A zsűri tagok között szerepelt idén Nyáry Luca, slammer, aki a megnyitón is megosztotta a hosszas zsűrizés közben szerzett tapasztalatait, de többek között Andrasev Nadja, animációs rendező, Daphne Samaras, rendező, Földes András, volt Indexes újságíró, Erdély Mátyás, operatőr, Oltai Kata művészettörténész, kurátor, Závada Péter, költő, zenész is beleszólhattak idén a pályaművek szelekciójába, rangsorolásába. A zsűri kiválasztotta a legjobb három plakátot, valamint különdíjakkal is jutalmaztak két alkotót. A legjobb alkotásnak járó díjat Elter Zsolt, „Szerelem a korona idején” című plakátja nyerte el, a második helyezett pedig kollégánk, Sipos Zoltán operatőr-vágó “Valaki kapcsolja le!” című alkotása lett. Harmadik helyen rangsorolták Szőke Dávid, „Hello ubik” című munkáját, a legkedélyborzolóbb alkotásért járó Borz-díjat pedig Mel Szalkai kapta.

A kiállítás tematikája idén egy kérdésre épült: “Hova tovább?” A pályázók sokféle társadalmi, politikai gondolatot megfogalmaztak, de a koronavírus, a pandémia különösen nagy hangsúlyt kapott. A Hammer Agency különdíját elnyerő Szücs János, több ilyen alkotással is szerepel az idei ARC legjobbjai között.

Egy díjat azonban még nem adhattak át, ez pedig a közönségdíj, amelynek sorsáról a kiállítás látogatói dönthetnek, ha a Bikás parkban a plakátok között sétálva a nekik tetsző képek alatti QR kódra irányítják okostelefonjukat, vagy az ARC weboldalán 2020. november 1-ig szavaznak kedvenc alkotásukra.

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Online formában emlékezünk meg '56-ról  

A járványveszély miatt idén elmarad a nyilvános megemlékezés a Móricz Zsigmond körtéren, de az 1956-os forradalom kitörésének 64. évfordulójáról igyekszünk méltó módon megemlékezni.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.