Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

kiállítás

Áttűnőben – kiállítás a Malom Galériában  

Kaszás Réka és Pető Márk fiatal kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás a MALOM Közösségi Térben szeptember 27-én a BKlub-Galéria Egyesület szervezésében. A tárlat október 18-ig látogatható.

Szauna a Gárdonyi téren  

Az Eleven Ősz kulturális programsorozat idei díszvendége a függetlenségének 100 éves fennállását ünneplő Finnország volt. A Finn Agora és a Finn Nagykövetség által is támogatott eseményen számos külföldi művész mutatta be az ország kultúráját, művészetét.

Rajz ami láthatóvá teszi a láthatatlant  

Kondor Attila képzőművész grafikáiból nyílt kiállítás az Újbuda Galériában. Az Ars Sacra fesztivál részét képező tárlat október 10-ig tekinthető meg.

Kiállítással ünnepli alapításának 35. évfordulóját a FISE  

Szakosztályainak alkotásaiból rendezett nagyszabású kiállítással ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE). A tárlat szerdán nyílik és október 9-ig lesz látható a B32 Galéria és Kultúrtérben.

A mozgás festészete  

Csurka Eszter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész tárlatával nyitotta meg az őszi szezont az Újbuda Galéria. A művészeti technikákat jól ismerő alkotó ezúttal olajképeket mutat közönségének.

Belső kert kiállítás a Dorottya Udvarban  

A Dorottya Udvar belső kertjében népszerűsíti a magyar kortárs képzőművészetet. A szinte oázisként felsejlő belső udvar a kortárs magyar képzőművészet szabadtéri plasztikai alkotásainak ad otthont a következő hónapokban. A Belső Kert művészeti projekt megnyitóját június 15-én tartották.

30 éves a Molnár-C. Pál Baráti Kör  

Kiállítással ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját a Molnár-C. Pál Baráti Kör. Az 50 művész alkotásait bemutató tárlatot Suba Zoltán művészettörténész nyitotta meg a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban június 9-én. Az eseményen átadták a Molnár-C. Pál ifjúsági díjakat is.

Designtáskák a B32-ben  

Városképek, utazások láthatóak Oláh Anna kiállításán, a tárlat június 1-től várja a látogatókat a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Rónai Éva textilművész kiállítása a B32-ben  

A humor, az irónia, a hagyományos ábrázolásmód tisztelete, a valóságos és az álomszerű egyaránt jelen van Rónai Éva alkotásain. A textilművész kiállítása június 22-ig látható a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Telt ház volt az ELEVEN Tavaszon  

Hosszas szervezés és komoly előkészületek előzték meg a negyedik ELEVEN Tavasz fesztivált, de megérte a fáradozást. Senki sem csalódott, aki május 19–20. között a Bartók Béla Boulevard-on járt.

Oldalak