Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 28. péntek, Valéria

Negyvenéves buli volt Őrmezőn

Újbuda   |   2016, szeptember 12 - 13:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Őrmező idén ünnepelte 40-ik születésnapját, ezért idén különösen vidámra sikerült a Költők parkjában tartott Őrmező Ünnepe. Az eddigieknél színesebb programok várták az érdeklődőket, ráadásul a parádé ezúttal két napig tartott.

A megszokottól eltérő módon idén két teljes napig a színházé, a koncerteké, a vattacukoré, a kézműves sátraké, a bográcsfőzésé és az önfeledt szórakozásé volt a főszerep a Költők parkjában Őrmezőn. Szeptember 10-11-én tizenhatodik alkalommal rendezték meg az ünnepet, „a világ első számú őrmezei szabadtéri fesztiválját”. Idén az „Őrmező 40” címke is fémjelezte az eseményt, hiszen negyvenedik születésnapját ünnepli az őrmezei lakótelep – mondta Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő, aki a jubileum alkalmából maga is retro öltözékben nosztalgiázott gyerekkora és mostani mindennapjainak helyszínén.

A nyitónap reggelén hagyományosan a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola fanfárja köszöntötte a lakókat és ez volt a rajtjele az elmaradhatatlan bográcsos főzésnek is. Az elkészült ételeket Junghausz Rajmund és Hőnyi Gyula, a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. ügyvezetője, a kerületi médiumok (Újbuda Televízió, Újbuda újság és web, valamint a Pont Magazin) főszerkesztője zsűrizte.

A gyermekeket és családokat délelőttönként Ringatóval, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és ugrálóvárral várták. Ismét Őrmező vendége és felváltva üzemelt a különleges Vitéz László Bábjáték-automata, illetve a hasonlóan népszerű Paprika Jancsi Csúzlizdája. A nagyszínpadon szombaton a városrész kulturális élete elevenedett meg: művészi-, mozgás-, és tánckurzusok bemutatóit láthatták az érdeklődők. - Első este Tóth Vera és a Jazz Orchestra műsorával melegíthetett a nagyérdemű, majd őrületes retro utcabálba ment át a fesztivál – mondta az egyik főszervező Szebeni Dóra. A nagyszínpadi programok vasárnap is folytatódtak, de az események ekkor már a mozgás jegyében teltek. A flashmob keretében tartott retro tornaórán például tömegek mozogtak, a parkokban teret hódító street workout bemutató, illetve az eszközök bemutatása és kipróbálásának lehetősége pedig a keményebb sportok kedvelőit vonzották. Az idősebbeket Meridián-foglalkozás, állapotfelmérő-tesztek valamit ügyességi gyakorlatok várták.

Idén is jelentkezett az Open Stage, amely az utcazenélés műfaját integrálja a rendezvénybe, és amely teret engedett a bemutatkozásra minden „megszólalni vágyó” zenésznek, énekesnek és előadónak.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.