Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 18. hétfő, Arnold, Levente

Tanév: mindjárt itt a félév

Újbuda   |   2017, január 17 - 14:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Napokon belül vége a 2016/2017-es tanév első félévének, a félévzárás január 20-án lesz, az iskoláknak január 27-ig kell értesíteniük a tanulókat és a szülőket az eredményekről.

Alig, hogy vége van a téli szünetnek, sokan már a – síszünetre (ezt nem minden iskola adja ki), illetve a közelgő tavaszi szünetre készülnek. Ez utóbbira még majdnem három hónapot kell várni, a tavaszi szünet ideje hivatalosan április 13-tól április 18-ig tart.

A szünet előtti utolsó tanítási nap április 12. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2017. április 19. (szerda). A tavaszi érettségi május 5-én kezdődik a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal. A magyar nyelv és irodalom május 8-án, a matematika május 9-én, a történelem május 10-én, az angol május 11-én, a német pedig május 12-én lesz. Az írásbelik május 26-án zárulnak. A szóbeli vizsgákat emelt szinten június 8-15., középszinten június 19-30. között tartják.

A 6., 8., 10. osztályosok kompetenciamérése május 24-én lesz. A kéttanítási nyelvű iskolákban május 31-én zajlik majd a célnyelvi mérés, május 17-én elvégzik az idegen nyelvi szövegértési felméréseket is. A tanulók fizikai állapotának felmérését január 9. és április 30. között végzik az iskolák, kivéve az 1-4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban.

A 2016/2017-es tanév egyébként június 15-ig tart, az utolsó tanítási nap is ez lesz.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Befejeződött a kétnapos minifesztivál  

Másodszor rendezte meg Gárdonyi teret és a közösségépítést népszerűsítő Gárdonyi Pikniket a B32 Galéria és Kultúrtér. Az eseményt június 7-én és 14-én tartották. A zárónap programjai a rossz idő ellenére jó hangulatban teltek.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.