Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Závodi Gábor ötven hanggal ünnepel

Újbuda   |   2014, március 24 - 15:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

Závodi Gábor, hazánk egyik legsikeresebb billentyűse, zeneszerzője, dalszövegírója. Újbudán született és itt töltötte iskoláséveit. Idén áprilisban pedig ötvenedik születésnapját ünnepli a XI. kerületben.

Závodi Gábor több éve együtt játszik mint billentyűs, zenekarvezető Demjén Ferenccel, Koncz Zsuzsával és Rúzsa Magdival. Emellett zeneszerzőként, szövegíróként számtalan magyar sláger kötődik hozzá olyan előadók tolmácsolásában, mint Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa, Rúzsa Magdi, Zséda, Somló Tamás vagy Vastag Csaba. Zenei producerként, hangmérnökként a könnyűzenei élet élvonalával dolgozik, dolgozott együtt – Szűcs Judit, Irigy Hónaljmirigy, LGT, Rúzsa Magdi, Bon Bon vagy Cserháti Zsuzsa. Közel harmincéves pályafutása alatt számtalan díjat kapott, többször nyerte el az év billentyűse szakmai díjat, dupla "Aranyzsiráf" díjat kapott a Csinibaba című albumért, az "Év legjobban szóló felvétele" elismerést az LGT 424-es csatahajó című lemez hangmérnökeként. 2007-ben Rúzsa Magdival részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a 9. helyezés mellett szakmai első díjat szerezték meg.

Különleges és nagyszabású születésnapi koncertjével több olyan zenekart is újjáéleszt, amelyek már megszűntek. Így a Viki és Flörtöt, az Azok a fiúkat, az Elon-t, vagy az MHV-t, azaz a Menyhárt-Homonyik-Vikidál triót. Több mint ötven zenész első hívásra igent mondott, hogy együtt ünnepeljék születésnapját. „Sosem éltem vissza zenésztársaim bizalmával, mindig számíthattak rám. Most először kértem szívességet, hogy játszanak velem, legyenek ott a születésnapomon. Örülök, hogy mindenki elsőre csak annyit kérdezett: ne viccelj, hányra menjek? Sokan miattam mennek húsz év után újra próbaterembe.” Azt mondja, fesztiváljelleggel érkeznek majd a fellépők a színpadra. „Szeretnék a fellépőkkel kötetlen módon zenélni, sztorizgatni. Átlagosan tízpercenként változik a színpadkép a körülbelül háromórás koncerten. Mindenkit nem hívhattam el, akikkel az elmúlt harminc évben zenéltem, csak azokat, akikkel egy-két dalnál jóval többet dolgoztunk együtt, vagy azokat, akiknek olyan dalokat írtam, amik a kedvenceim.”

A fellépő művésztársak egyben az életútját is vázolják, szakmai múltját is bemutatják. 25 éve dolgozik együtt Demjén Ferenccel, akivel a hosszú évek alatt munkatársakból barátokká váltak. „Nagyon sok olyan ember van, akit szakmailag nagyra tartok, de Demjén az egyetlen olyan előadó, aki aktív előadóként minden évben Budapest Sportaréna koncertet csinál. Szerintem ennél többet nem lehet elérni ebben a szakmában. Mindenkinek, aki zenélni kezd, a példaképe lehet.”

De ugyanilyen büszkén mesél Koncz Zsuzsával való 15 éve tartó közös munkájukról, vagy Rúzsa Magdiról, akikhez több meghatározó koncertélménye is fűződik. Április 23-án ők is ott lesznek a Barba Negra színpadán, hogy Závodival közösen ünnepeljék meg a félszázados évfordulót.

K.V.

Závodi Gábor ötven hanggal ünnepel