Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Továbbra is lehet pályázni biztonsági kamerákra

Újbuda   |   2014, szeptember 24 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Eredetileg augusztus végéig szólt, de még mindig nyitott a lakosságnak szóló társasházi kamerarendszer pályázat. A nyertesek közé tartozik a Rétköz utca 47. szám alatti négy lépcsőházas társasház is, melynek biztonsági kamerarendszerét hatszázezer forinttal támogatta az önkormányzat.

- Az önkormányzat úgy döntött meghosszabbítja a pályázatot - mondta lapunknak Hoffmann Tamás polgármester. Azaz az újbudai Lakásvédelmi Akcióterv keretében elnyerhető támogatást továbbra is lehet igényelni. Tapasztalat szerint a „Kamerával megfigyelt terület!” jelzés visszatartó erejű és jelentősen csökkenti a betörések, lopások, rablások számát. A figyelmeztető tábla szeptember 22-én a Rétköz utcai társasházra is felkerült. A telepített kamerák a ház osztatlan közös tulajdonában lévő területet figyelik, ha mégis megtörténik a baj, az elkövetőt a felvétel alapján könnyebben megtalálja a rendőrség. A rendszer vezetékes, kábelvágás esetén hangjelzéssel riasz és e-mailt is tud küldeni.

A dome házas, vandálbiztos panelkamera teljes sötétségben is képes felvételeket készíteni, a rögzítő egység automatikusan működik. Amikor a merevlemez megtelik, a berendezés külső beavatkozás nélkül felülírja a legrégebbi felvételeket. A rendszert kizárólag az arra kijelölt személyek üzemeltethetik, nem fordulhat elő, hogy a felvételekhez illetéktelenek is hozzáférjenek.

A kamerarendszer kiépítésének költsége több, mint 1,2 millió forint volt, melynek felét az önkormányzat állta. A telepítés során tizennégy kamerát helyeztek el a társasháznál, ezek közül tizenkettőt vettek pályázati támogatással, kettőt pedig önerőből. A harmincnyolc lakásos házban négy lépcsőház, négy üzlet és három teremgarázs van. Minden lépcsőházba felkerült egy-egy kamera a főbejárattal szemben, egy pedig a hátsóbejáratot és liftet figyeli, ezen kívül kamera került a teremgarázsokba és az utcafrontra is.

Gálné Kuhár Erzsébet, közös képviselő szerint jó élni Gazdagréten, de a városból kiszorult bűnözők egyre inkább megjelennek ebben a városrészben is. - Egyik teremgarázsunk kapuját egy éjszaka autóval törték fel és ezzel hatszázezer forintos kárt okoztak. A tettesek valószínűleg kinézték maguknak az egyik kocsit, amit így akartak elvinni. Nem tudjuk milyen autó okozta a kárt és azt sem, hogy mi volt a rendszáma, ezért is határoztuk el, hogy kell egy kamerarendszer. Az utóbbi időben sok hasonló eset volt a házban: lakást ugyan évek óta nem törtek fel, de tárolókat, közös helyiségeket igen, a lépcsőházból is tűntek el dolgok, a teremgarázsban pedig volt példa autófeltörésre.

HL