Borza Teréz Ferenczy Noémi díjas porcelán-szobrászművész 2009-ben nyerte el porcelán kisplasztikájával az ELTE Innovatív Kutatója Díj megalkotását. Azóta minden évben ezt a szobrot kapják a díjazottak, és ezt a szobrot ültette át köztéri formába is a művész. A helyet az Egyetemisták Parkjában maga nézte ki, ezért is jelentkezett az önkormányzat köztéri szobor pályázatára. A képviselő-testület öt művész munkájából választotta ki a "Mag" című alkotást.
A szobrot Preisinger Éva, az Újbudai Kulturális Intézet igazgatója és Frei Zsolt, az ELTE tudományos, kutatásszervezési és innovációs ügyekért felelős rektorhelyettese leplezte le. - Az ELTE Innovatív Kutatója Díj arra utal, hogy a mag, ha jó talajba hullik, kihajt és újabb értékek születhetnek - méltatta Feledy Balázs művészeti író a szobrot. - Ez a tudás a tanítás magja is, Borza Teréz ezt a magot jelenítette meg - tette hozzá.
A szobor a nevezetes sütői mészkőből készült, amely évtizedek óta a magyar köztéri szobrászat kő alapanyagú munkáinak jellemző matériája.
HL