Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Választás: ma lejár az átjelentkezés határideje

Újbuda   |   2014, október 10 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 10-én, pénteken 16 órakor lejár az átjelentkezési kérelmek benyújtásának határideje, aki nem teszi ezt meg időben a lakóhelye szerinti jegyzőnél, az nem szavazhat a vasárnapi önkormányzati választáson. Eddig több mint 15 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön, hanem a tartózkodási helyükön szavaznának.

Négy éve 7500-an jelentkeztek - akkori szóhasználattal - igazolással szavazásra, a nyolc évvel ezelőtti önkormányzati választáson pedig körülbelül 3500-an.

2010-ben csak az kérhette az átjelentkezést egy másik magyarországi településre, akinek a lakóhelyén kívül volt bejelentett tartózkodási helye is. Ezek a választópolgárok is csak abban az esetben szavazhattak a tartózkodási helyükön, ha azt a választás kitűzése előtt jelentették be.

A mostani választáson azonban csak az jelentkezhet át másik magyarországi településre, aki a választás kitűzése előtt legalább harminc nappal (vagyis legkésőbb június 23-án) létesített ott tartózkodási helyet, és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart.

Az átjelentkezési kérelmeket péntek 16 óráig kell benyújtani személyesen vagy levélben a helyi választási irodához, vagy online a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán, a www.valasztas.hu-n. Az NVI adatai szerint több mint 15 ezren kérték eddig, hogy átjelentkezéssel szavazhassanak.

Az átjelentkezők nem "viszik" a jelöltjeiket, hanem annak a településnek a jelöltjeire szavazhatnak, ahová átjelentkeztek.

MTI