Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Levélben közli a NAV, hogy itt az adónyilatkozatok ideje

Újbuda   |   2015, január 20 - 10:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ezekben a hetekben várják a munkáltatók, hogy alkalmazottaik nyilatkozzanak arról, milyen kedvezményekkel csökken idén a személyi jövedelemadójuk. Ennek megfelelően kapják ugyanis januári bérüket a dolgozók, ha a hó végéig pontosan kitöltik a munkahelyükön kapott nyomtatványokat. Február 2-ig kell dönteni arról is, hogy a munkáltató késtíse-e el az adóbevallást, erről küld értesítőt a NAV, a mintegy 4 millió főnek. 

Adókedvezmények közül legtöbb embert a családi kedvezmény érint, amit tavaly óta az alacsony keresetűek is kihasználhatnak, hiszen, ha az adóalap kevesebb, mint a kedvezmény, a járulékokból érvényesíthető a különbözet. A családi kedvezményről az eltartott családtagok felsorolásával kell nyilatkozni. Közülük meg kell jelölni a kedvezményezett eltartottakat, akik után a családi pótlék jár, mert ők egyben a családi kedvezményre jogosító családtagok is.

A nyilatkozathoz segít a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) elérhető családikedvezmény-kalkulátor, amellyel egyszerűen kiszámítható, hogy a rendszeres bérjövedelemből mekkora adóalap-, illetve járulékkedvezményhez juthatnak a családok. A kalkulátor mellett az is szerepel, hogy kik jogosultak a kedvezményekre és mely családtagok számítanak eltartottnak, illetve kedvezményezett eltartottnak.

Ugyancsak adóalap-kedvezmény jár azoknak a pároknak, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti, illetve kötötte idén. Az adóalapból vonható kedvezmény (havi 31250 forint) két évig jár és 5 ezer forinttal emeli a nettó bért havonta.

Idén 5250 forint úgynevezett személyi kedvezményben részesülnek havonta az adóból azok, akik súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségben szenvednek vagy rokkantsági járadékban illetőleg fogyatékossági támogatásban részesülnek. A kedvezményekről év közben is lehet nyilatkozni, ha a jogosultság nem januártól áll fenn.

Az Index.hu-n olvasható, hogy akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre, másoknak postán küld levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról, hogy milyen teendők vannak a mostanában aktuálissá váló adóbevallással és hogy milyen határidőkre kell figyelni. Február 2-áig tölthetik ki a munkavállalók azt a dokumentumot, amelyben a munkaadót kérik meg a 2014-es adóbevallás elkészítésére. Viszont úgy is dönthetnek, hogy az adóhivatalt bízzák meg az adminisztrációval, az ehhez szükséges nyilatkozatot február közepéig kell beküldeni.

Újbuda