A farsangi időszak évről évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. A húsvét mozgóünnep, minden esztendőben a tavaszi napéjegyenlőség, azaz a március 21. utáni első holdtölte utáni első vasárnapra esik, a farsang pedig vízkereszttől, január 6-ától a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és sok nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át – erre utal az elnevezés is az olasz „carnevale” helyett –, míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek el. – A „carne voria”, azaz a húsevés ünnepe a római korban alakult ki, innen származik a karnevál szó – mesélte Agócs Gergely néprajzkutató. Mivel ebben az időszakban nem voltak nagy egyházi ünnepek, a nép saját világi rítusainak élhetett háborítatlanul.
A farsangi mulatság és jókedv oka, hogy ilyenkor búcsúztatták a telet és üdvözölték az eljövendő tavaszt. A rémisztő maszkok, a hangoskodás, a zajkeltés mind az ártó szellemek, a halál, a rossz, a hideg elűzésére szolgáltak. A jó, azaz a tavasz diadalát pedig meg kellett ünnepelni. Eredetileg a nagy evés-ivások, a tréfacsinálás és az udvarlás időszakaként tartották számon a farsangot, mellyel a természetet kívánták bőségre ösztönözni. A farsang őse a római Saturnalia ünnepe volt, amit az egyház sokáig üldözött, de mindhiába, így kénytelen volt a régi pogány ünnepet keresztény színezettel felruházni. Még ma is a leghíresebb népünnepélyek közé tartoznak az olasz karneválok, különösen a velencei. Ezek régen nemcsak álarcos felvonulásokkal jártak, ahol virágot és konfettiket dobáltak a járókelőkre, hanem állatviadalaikról is híresek voltak, a római pedig a lóversenyeiről is.
Mi van a maszk mögött?
A farsangok, karneválok elmaradhatatlan eszköze és jelképe az álarc, amely szinte minden korszakban és kultúrában nagy jelentőséggel bírt. Maszkokat és jelmezeket leginkább a színházak használták ősidők óta, itt az álarc a megtévesztést és a különböző tulajdonságok felvételét szolgálja. – Az egész színházművészet lényege az alakoskodás, azaz hogy belebújunk egy másik lény bőrébe. Minél sikeresebb az átváltozás, annál nagyobb elismerés jut az előadójának – mondta el Köllő Miklós színházrendező, a KULTI művészeti vezetője. Farsangkor is azért jelenik meg a maszk, mert a fordított világot szimbolizálja, amikor más emberek lehetünk, mint a hétköznapokban. A régi hagyományok szerint minden figurának más jelentése volt. Ilyen ősfigurák a medve, a katona, a gólya és a betyár. A maszk a rendező szerint személyiségváltoztató álarc, amivel saját énünket elkendőzzük, és felvesszük egy képzeletbeli lény ábrázatát, amely többnyire karikírozott: rémisztő, komikus vagy szép. A 18. századi álarcosbálokban már módosult a maszk jelentése, Csokonai Dorottyájában a szereplők maszkjai saját vágyaikat testesítették meg.
Magyar szokások
A farsang Magyarországon a párválasztás legfontosabb időszaka volt, egyben fontos „frigyszezon”, mivel a húsvéti böjt alatt már tilos volt esküvőt tartani. A falvakban a lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legényeknek, akik a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjukra tűzték a csokrot. A báli idény végére megköttetett az eljegyzés is. Aki pedig pártában maradt, azt ilyenkor különösen durva vénlánycsúfolókkal gúnyolták. Farsang idején rendezik meg hazánkban a busójárást is, sok helyen pedig a pártában maradt lányokkal tuskót húzatnak, a fiatalok kakast ütnek. De alapvetően a mezőgazdasági munkák megkezdése előtti fonók, bálok, táncmulatságok időszakaként tartották számon.
A szokások és hiedelmek többsége úgy tartja, hogy az idény utolsó három napja, vasárnap, hétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A zárónapokat a „farsang farkának” is nevezik. Ezek a mókázás és a „fordított világ” napjai, ezt mutatják a zártkörű kocsmai asszonymulatságok, a farsangi paródiák – például temetésparódiák – és az álesküvők. A maszkabál utolsó napját jelölő húshagyókedd elnevezés a negyvennapos böjt kezdetét jelzi. Idén a farsang utolsó napja február 17-re esik, időpontja a húsvét napjától függ (a naptári napok számát tekintve a húsvétvasárnap előtti 47. nap). Húshagyókedden éjfélkor megkondultak a harangok, másnap, a hamvazó- vagy böjtfogadószerdán már a hosszú böjt első napját kezdték meg. A hamvazószerdát követő napon a böjtöt felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ezt nevezték a torkos- vagy tobzódócsütörtöknek. (Ma az éttermek várják ilyenkor kedvezményekkel a vendégeket egy kiadós lakmározásra.) A következő naptól kezdve 40 napig azonban valóban nem ettek az emberek húst és zsíros ételeket, hogy megtisztult testtel és lélekkel fogadhassák a húsvétot.
(T. D.)
