A lányok a rendszeres gyakorlásnak köszönhetően eddig minden évben eljutottak az országos döntőig. Sokat készültek az idei versenyre is, hiszen utoljára játszhattak együtt ebben a korosztályban. Az országos megmérettetésre a megyei bajnokok és a fővárosi első öt helyezett jutott be, idén a gárdonyis lányok voltak a budapesti legjobbak.
Két napon át mindegyikük 8 partit játszott, és a maximális 24 pontból 18,5 pontot szereztek, ezzel megnyerték a versenyt. A kupa mellé Kósa Annabella megszerezte a legjobb harmadik táblásnak járó tábladíjat is. Mészáros Márta pedig két héttel korábban egyéni országos második helyezést ért el. A lányoknak nem kevés izgalomban volt részük, az élmezőny nagyon szoros volt, de mindannyian a lehető legjobb teljesítményt nyújtották. Végül korosztályában a gárdonyis leánycsapat a 2014/2015-ös tanév diákolimpiáján az ország legjobbja lett.